Az ADHD, vagyis az attention deficit hyperactivity disorder, egy olyan neurológiai rendellenesség, amely befolyásolja az egyén figyelmét, impulzivitását és hiperaktivitását. Bár általában az iskoláskorban diagnosztizálják, a szülőknek már az óvodáskorban is észre kell venniük a jeleket, hogy segítsenek a gyermekeiknek kezelni ezt az állapotot.

Mi az ADHD?

Az ADHD-t az agyban zajló kémiai folyamatok zavara okozza, ami az egyén figyelmének, impulzivitásának és hiperaktivitásának problémáit okozza. A diagnózis felállításához az egyénnek hosszabb ideig fennálló tünetekkel kell rendelkeznie, amelyek jelentős nehézséget okoznak a mindennapi életben.

Az óvodás korú ADHD felismerése

Az óvodásoknál az ADHD korai felismerése rendkívül fontos. A szülőknek figyelniük kell a gyermekeikre, és észre kell venniük, ha azok bizonyos tüneteket mutatnak, mint például az állandó mozgásigényt, az impulzivitást és az érdektelenséget azokkal a tevékenységekkel szemben, amelyek hosszabb figyelmet igényelnek.
Az óvodában azonban a gyermekek nagyon sokféle viselkedést mutathatnak, amelyek nem feltétlenül jelentenek ADHD-t. Ezért fontos, hogy a szülők és az óvodapedagógusok együttműködjenek a gyermek figyelmi és viselkedési mintáinak megfigyelésében, és ha aggódnak a gyermek viselkedése miatt, konzultáljanak egy gyermekpszichológussal vagy orvossal.

Mi a teendő, ha gyanítjuk, hogy a gyermekünknek ADHD-ja van?

Ha gyanítjuk, hogy a gyermekünknek ADHD-ja van, akkor fontos, hogy szakértővel konzultáljunk, aki segít a diagnózis felállításában, és ajánlásokat ad a megfelelő kezelésre. Az ADHD kezelése általában magában foglalja a gyógyszeres terápiát, a viselkedésterápiát és a szül és pszichológiai támogatást is. Fontos, hogy a szülők és a gyermekorvos közösen működjenek együtt a legmegfelelőbb kezelés megtalálásában, ami segíthet a gyermekeknek kezelni a tüneteiket és jobban boldogulni az életben.
Az óvodás korú ADHD felismerésének fontosságát a szakirodalom is alátámasztja. A Pediatrics című orvosi szaklapban megjelent egy tanulmány, amely szerint a korai diagnózis és kezelés jelentősen javíthatja a gyermek életminőségét és csökkentheti a későbbi problémákat.

Az ADHD-val érintett óvodás korú gyerekeknek a gyógypedagógusok rendkívül fontos segítséget nyújthatnak az életkori sajátosságokra és a tünetekre szabott fejlesztő programok kidolgozásában és azok megvalósításában – számos módszert és technikát használnak, hogy segítsenek a gyermekeknek az érzelmi szabályozásban, a figyelemben és a viselkedésben, hogy hatékonyan megtanulják az életben szükséges készségeket és magatartásformákat.
A gyógypedagógusok az adott gyermek egyéni szükségleteit figyelembe véve dolgoznak, és általában együttműködnek más szakemberekkel, például pszichológusokkal, terapeutákkal, gyermekorvosokkal, hogy a lehető legteljesebb támogatást és kezelést nyújtsák.

Mi lesz az otthoni békével?

Valóban, a szülőknek is fontos segítségre van szükségük az otthoni életben. A gyógypedagógusok az érintett szülőknek is adhatnak tanácsot és javaslatokat arra vonatkozóan, hogy miként tudják hatékonyan kezelni a gyermekek tüneteit az otthoni környezetben: a hatékony kommunikáció, az otthoni szabályok betartása és az érzelmi szabályozás területén nyújtanak elsősorban segítséget.
A szakemberek javasolhatnak tevékenységeket és játékokat, amelyek segíthetnek az érzelmi szabályozásban és a figyelem koncentrációjában. Emellett javasolhatnak strukturált napi rutinokat és tevékenységeket, amelyek segíthetnek a gyermekeknek a szabályok és az elvárások betartásában.

A gyógypedagógusok emellett a szülőknek is adhatnak tanácsot arra vonatkozóan, hogy miként lehet hatékonyan együttműködni az óvodával és az iskolával, hogy a lehető legteljesebb támogatást nyújtsák a gyermeknek.
Az ADHD korai felismerése és megfelelő kezelése kulcsfontosságú a gyermekek egészséges fejlődése szempontjából. Az óvodás korban a szülőknek figyelniük kell a gyermekeik viselkedésére, és ha aggódnak valamilyen tünet miatt, konzultálniuk kell a gyermekorvossal vagy a gyermekpszichológussal. A korai diagnózis és kezelés segíthet a gyermeknek jobban boldogulni az életben és csökkentheti a későbbi problémákat. A gyógypedagógusok fontos szerepet játszanak az ADHD-val érintett óvodás korú gyermekek fejlesztésében, támogatásában és a szülők segítésében. A gyógypedagógusok által nyújtott személyre szabott terápiás programok és tanulási stratégiák, valamint a szülőknek adott tanácsok és javaslatok hozzájárulhatnak a gyermekek sikeres integrációjához az óvodában és az iskolában, valamint a társadalomba.

Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szüksége, forduljon a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudja nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/

 

 

Erős akaratú gyermeked temperamentumának és erősségeinek megértése

Gyermeked erős akaratú vagy nagyon lelkes? Keményebben játszik, átlép határokat, többet követel? Netán gyermekpszichológia témájú cikkeket olvasva olvasva gyanúsan sokszor szembejött, hogy „ADHD”? Ha igen, akkor lehet, hogy gyermeked a tudomány szerint túláradó temperamentummal rendelkezik.

A gyerekek temperamentumának — személyiségük biológiai alapjainak — megértése segíthet abban, hogy megtudd, hogyan neveld őket, növeld erősségeiket, és csökkentsd a hatalmi harcokat, amelyek az erős akaratú gyermekeket kísérik.

Erős akaratú gyermeked megértése

Amikor a fiam körülbelül 3 éves volt, elkezdtem aggódni, hogy talán „helikopter-anyuka” vagyok. Tudtam, hogy túl sokat kőrözök a feje fölött, és nehezen tudtam hátralépni, hogy hagyjam érvényesülni.

Amit akkor még nem tudtam, hogy egy nagyon határozott gondolkodású és akaraterejű gyermek nevelésével álltam szemben.

Észrevettem, hogy más szülők beszélgetnek és nevetgélnek, miközben óvatos pillantásokat vetnek drága kisgyermekeikre, akik mindig nagyon gondosan megvizsgálták a játszótéren a csúszdához vezető minden egyes lépcsőfokot.

Ez szöges ellentétben állt a fiammal, aki úgy rohant egy játszótérre vagy bármilyen új helyzetbe, mintha teljesen az övé lenne – nagyjából nulla elővigyázatossággal vagy óvatossággal. És számomra ez azt jelentette, hogy figyelmesebbnek kell lennem és elkapnom őt a szabadesései során.

Idővel és egy kis tapasztalattal egyre hátrébb tudtam lépni, több teret adtam neki, és hagytam, hogy többet bukjon és essen el. Szóval igen, részben én voltam az oka. És idővel ő is szabályozottabbá vált, és még némi óvatosság is kialakult benne.

Nemrég az egyik barátnőmmel vacsoráztam, aki elmondta, hogy ő is aggódik és „helikopter anyukának” érzi magát, és irigyli azokat a szülőket, akik lazán tudnak beszélgetni a játszótéren. A lánya nagyon hasonlított a fiamra, kevésbé volt óvatos és körültekintő, mint a többi gyermek.

Pontosan mit jelent az, hogy „erős akaratú gyermek”?

Mindketten úgy jellemeztük gyermekeinket — mint akik nagyon lelkesek — mint akiknek erős akaratuk vagy határozott gondolkodásuk van.

Az intenzitás alatt olyan gyermekeket értettünk, akik keményebben játszanak, magasabbra másznak, gyakrabban keresik a fizikai kontaktust, impulzívabbak, és többször megsértik mások határait.

Olyan  gyermekek, akik szuper szorosan ölelik az anyukájukat, és lerohanják az apukájukat, olyanok, akik keményen és mélyen tudnak szeretni.

Az erős egy jó szó ezekre a gyermekekre. Erősek elméjükben, temperamentumukban és jellemükben egyaránt. Ez a tulajdonság később jó szolgálatot fog tenni a számukra.

Egy újfajta temperamentum: Az erős akaratú, túláradó gyermek

Fejlődéslélektanban azt a nyers személyiséget, amellyel a gyermek születik, temperamentumnak nevezik.

A temperamentum a gyermek saját természetes hajlama, hogy mennyire reaktív és szabályozott.

A kutatások számos különböző temperamentumtípust mutattak ki, de nagyrészt két fő kategóriára osztották őket: gátolt és gátlástalan (átlagos) közeledés.

A legtöbb gyermek bizonyos fokú elővigyázatosságot mutat az új helyzetekben. Lehet, hogy óvatosan felfedeznek egy új játékot, vagy lassan közelednek egy idegen felé. Így néz ki egy „átlagos” közeledési temperamentum.

A legtöbb kutatás a gátolt temperamentumú gyermekekre összpontosít, azokra a gyermekekre, akik rendkívül óvatosak, és hajlamosak visszahúzódni vagy ellenállni az új helyzeteknek. Ezek a gyermekek nagyobb valószínűséggel lehetnek szociálisan szorongóak.

Nemrégiben azonban a fejlődéspszichológusok azonosítottak egy harmadik temperamentumtípust, az erős akaratú, túláradó gyermeket.

„A túláradó személy távol áll attól, hogy egyszerűen csak reagáljon az adott környezetre, inkább erőteljesen cselekszik vagy újdonságot keres.”
Kay Redfield Jamison, Exuberance: The Passion for Life

Egy túláradó gyermek tulajdonságai csodálatos erősségek lehetnek, és jól szolgálhatják őket később a jövőben. Azonban, sok gyengéd útmutatásra lesz szükségük ahhoz, hogy eljussanak odáig.

Négy tipp egy erős akaratú gyermek neveléséhez

1. Értsd meg, hogy erős akaratú gyermeked így született.

Az első lépés túláradó gyermeked megértéséhez az, hogy felismerd, ez az ő temperamentuma, egyszerűen ilyen a habitusa.

Kate Degnan, Ph.D., a következőképpen írja le a túláradó gyermekeket:
• Örömteliek még az apró törekvések és célok elérésekor is.
• Aktívan közelednek az új dolgokhoz és emberekhez.
• Felfedezik a körülöttük lévő világot, és úgy tűnik, valóban élvezik ezt a felfedezést.

Rendkívül pozitívak, szociálisak és készek az új dolgok befogadására.

Emlékszem, amikor a fiam hároméves volt, meg kellett tanítanunk neki, hogy nem ülhet csak úgy oda bárkihez egy étteremben. Nem habozott odamenni, köszönni, leülni, és elkezdett beszélgetni egy vele egykorú fiúval egy másik asztalnál. Ezt a nyitottságot nem mi tanítottuk neki. Egyszerűen ilyen volt a viselkedése.

Az erős akaratú temperamentum biológiai gyökerei

Amikor azt vizsgálták, hogy a csecsemők milyen készséggel közelítenek az új helyzetekhez, a kutatók eltérő agyi reakciókészséget találtak a túláradó gyermekeknél, akik hajlamosak optimistán közelíteni az új dolgokhoz, szemben a gátlásosabb és az új dolgokat inkább kerülő csecsemőkkel.

Valójában a közeledési hajlam és a túláradó jellem az agy bal homloklebenyének aktivitásával függ össze, míg a gátlásosság és az új helyzetekkel/emberekkel szembeni óvatosság az agy jobb homloklebenyének aktivitásával függ össze.

Gyermeked azért túláradó, erős akaratú és határozott gondolkodású, mert így született. Nem úgy viselkedik, mint más gyermek, mert az ő agya másképp működik. Ha ezt tudod, megváltoznak a vele szembeni elvárásaid és az, ahogyan neveled őt.

2. Vedd észre az erős akaratú gyermeked erősségeit és örömét!

Hajlamosak vagyunk csak a makacsságra, az intenzitásra és az akaratosságra összpontosítani, melyek a túláradó léttel járnak együtt, ám egy túláradó gyermeknek számos pozitív tulajdonsága is van.

Ők igazán örömteli gyermekek! Impulzívak igen, de egyben lelkesek, szórakoztatóak és vidámak is!

Sok elvárásunk és hiedelmünk a „címkézések” miatt alakulnak ki. Lehet, hogy a nagyon lelkes és túláradó gyermekünkről azt gondoljuk, hogy követelőző, makacs, dacos és egy dologra tud csak figyelni. Változtassuk meg ezeket a címkéket.

______ helyett nevezzük inkább így: ______
Követelőző … Vezetői készségek
Makacsság … Kitartás
Dacosság … Függetlenség
Egyközpontúság … Fókuszált figyelem

Az igazság az, hogy a nagyon lelkes gyermekek számos tulajdonsága jó szolgálatot tesz majd nekik a jövőben. Amikor még kicsik, és az önszabályozásuk még nem teljesen fejlett, ezek a képességek ügyetlenek, intenzívek és néha nagyon frusztrálóak lehetnek a szülők számára. De pontosan ezekben a kigyermekkori években lesz ránk a legnagyobb szükségük.

3. Légy gyengéd és játékos az erős akaratú gyermekeddel.

Egy vizsgálatban az erősen túláradó gyermekek több viselkedési problémát is mutattak az iskolában. Ha azonban ezeknek a gyermekeknek az édesanyja érzékenyen reagáló volt, a viselkedési problémákhoz való kapcsolat megszűnt.

A gyengéd fegyelmezés ebben az esetben azt jelentette, hogy „udvarias javaslatokkal, célzásokkal és játékos megjegyzésekkel” (Degnan, 2015) próbálták rávenni gyermekeiket, hogy távolodjanak el a játékoktól és térjenek vissza feladataikhoz.

Számít, hogy hogyan neveljük őket.

Ennek egyik módja, hogy játékokkal és szórakoztató tevékenységekkel gyakoroljuk a szabályozást. A túláradó gyermekekből egy dolog nem hiányzik: a részvételi és csatlakozási hajlandóság.

Például, ha együttműködésükre van szükségünk ahhoz, hogy kilépjünk az ajtón, csináljunk belőle játékot. A túláradó gyermek szó szerint ráugrik a lehetőségre, hogy „felvegye békacipőjét, és az autóhoz ugorjon.”

Használd ki játékos természetüket azzal, hogy önmagad is játékossá válsz.

A játékos szülői nevelés minden gyermeknél messzire vezethet, ám úgy gondolom, hogy ez különösen jól működhet túláradó gyermekeknél.

4. Tanítsd meg erős akaratú gyermekednek az önszabályozást

Az élethez való vidám és gondatlan hozzáállással együtt jár egy impulzív oldal is.

A túláradó gyermekekről megállapították, hogy nagyobb kockázata van náluk a bomlasztó viselkedésnek, ADHD kialakulásának és az ártalmas szokások kialakulásának (szex, drogok, alkohol) fiatal felnőttkorban.

Ez nem fest túl optimista képet. A jó hír viszont az, hogy a kutatók megállapították, hogy e lehetséges kimenetel mögött nem feltétlenül maga a túláradó jellem áll, hanem inkább a túláradó és a gyenge szabályozási képességek kombinációja.

Ha egy túláradó gyermek képes jól szabályozni önmagát, akkor lehetséges, hogy ezek a szabályozási készségek megvédik őt az esetleges jövőbeni problémáktól.

Tehát a fontos dolog amelyre itt összpontosítani kell, az önszabályozás. A túláradó jellem általában kéz a kézben jár az impulzivitással és az önszabályozási problémákkal.

MIÉRT?

Nos, ez valószínűleg a temperamentumukra vezethető vissza. Egy elővigyázatos és óvatos gyermeknek természetesen több ideje van átgondolni, hogyan fog megközelíteni egy helyzetet, és hogyan fog reagálni. A túláradó gyermek gondolkodás nélkül ugrik bele a dologba.

Meg kell tanulniuk lelassulni, megállni, elgondolkodni.

Nemcsak azt kell megtanulniuk, hogyan szabályozzák a negatív érzelmeiket, például a frusztrációt, hanem azt is, hogyan szabályozzák az izgalmat és a pozitivitást.

A JÓ HÍR: Míg a túláradás önmagában nem sokat változtat, a szabályozás tud és fog is.

Túláradó gyermekek szüleiként tudatosan arra kell összpontosítanunk, hogy olyan stratégiákat tanítsunk a gyermekeinknek, amelyek segítenek nekik szabályozni a viselkedésüket.

 

Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szükséged, fordulj a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudod nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/

 

 

Reagálás helyett inkább válaszolj a gyereknek: 3 lépéses pozitív szülői rendszer

Képzeld el, hogy kevesebb hatalmi harcod lehet a gyermekeddel, mi ennek a titka? Egy egyszerű, 3 lépésből álló pozitív szülői rendszer, amely elválasztja az érzéseket a viselkedéstől, így elismerheted gyermeked érzéseit, miközben határokat szabhatsz. A pozitív fegyelmezés a mikromenedzselés vagy ellenőrzés helyett a szülő-gyermek kapcsolatra összpontosít. Ez a 3 lépésből álló pozitív szülői magatartásról szóló gyors útmutató minden, amire csak szükséged van ahhoz, hogy még ma elkezdhessed!

Megetettem a kiskutyát. Aznap volt az első „kölyökkutya óráján”, és nagyon éhes volt. Szó szerint táncolt az ételéért. Pontosan abban a pillanatban, amikor letettem a tálját, a fiam a leghangosabb teherautójával berohant a szobába, egyenesen a kiskutya felé, megijesztette, és egyben lenyelte az eledelét.

Még akkor is folytatta, amikor látta ezt a reakciót. Megkértem, hogy hagyja abba. Újra és újra megkértem. Aztán egy olyan pillanatban, amire nem vagyok túl büszke, odamentem hozzá, és nagyon hangosan, közelről a fülébe azt mondtam: STOP!

Működött. Megállt. De egyben feldúlt, meglepett és megbántott is volt. „Miért kiabáltál a fülembe, mama?” – kérdezte könnyeivel küszködve. Szörnyen éreztem magam. Miért tettem ezt, kérdeztem magamtól? Megmondom, miért – mert fáradt voltam, stresszes, vacsorát készítettem, éhes voltam, – amit csak akarsz – és kiakadt a biztosítékom.

Még gyermek fejlődésből szerzett diplomával és rengeteg ismerettel is – hibákat követek el. Mindannyian hibázunk. A szülői tökéletesség nem méltó cél. De jobban akartam csinálni. Szükségem volt egy olyan rendszerre, amit akkor is használhatok, amikor úgy érzem, hogy elszakad a cérna.

Szükségem volt egy mindent eldöntő stratégiára, amely magában foglalja azokat a pozitív fegyelmezési módszereket, amelyekről tudtam, hogy jól beváltak a fiamnál, és amelyeket a tudomány is alátámaszt. Valami, amit könnyű megjegyezni, ami szokássá válhat, amit könnyen átadhatok a férjemnek, hogy a fegyelmezésünk következetes, gondoskodó és hatékony legyen.

3 lépéses útmutató a pozitív szülői neveléshez: Reagálás helyett válaszolj gyermekednek (ELKAPTA: Elismerés, Kapcsolódás, Tanítás)

Első lépés:
Ismerd el gyermeked érzéseit

Az első lépés gyermeked viselkedésének megváltoztatásához (a pozitív fegyelmezéshez) az, hogy empatikusan átérezzük, min megy keresztül. Ahhoz, hogy ezt konkrétan megtehessük, először is ismerjük el, hogy mit éreznek.
Az érzelmek elismerése a pozitív szülői nevelés egyik alapköve.

Hogyan csináld: Érzelmek elismerése

Kerülj szemmagasságba gyermekeddel, és kérdezd meg, hogyan érzi magát. Kisebb gyermekek esetében megnevezheted az érzelmet is. Kezdetben ne törődj a viselkedésével vagy az érzelem kifejezésével – egyszerűen csak segíts gyermekednek azonosítani az alapvető érzést.

„Látom, hogy teherautóval szeretnél reakciót kiváltani a kiskutyából. Játszani akarsz vele?”

„Látom, hogy durván bánsz a barátoddal a játszótéren. Nagyon frusztráltnak érzed magad?”

„Látom, hogy ideges vagy, mert ideje menni. Szomorú vagy a távozás miatt?”

Hallgasd meg a válaszukat, majd érezz velük együtt. Mondhatsz olyan dolgokat, hogy „ez nehéz”, „ez felzaklató”, „ez szomorú” vagy „én is éreztem már ilyet”.

A gyermekek érzelmeinek elismerése segít megérteni az érzelmeiket, és jobb empátiához és proszociális viselkedéshez vezet, különösen a fiúk esetében. Az érzelmekről való beszélgetés a kisgyermekeknél több megosztó és segítő magatartással is jár.

Amikor elkezded ezt a beszélgetést az érzelmekről, akkor a szívükre hallgatsz. Válaszul úgy fogják érezni, hogy biztonságban vannak, ha ezeket az érzelmeket kifejezhetik neked. Azzal, hogy keresztülvezeted gyermeked az érzelmein, segítesz neki megalapozni az érzelmi intelligenciát és szabályozást.

Második lépés:
Fizikai kapcsolattal segítsd gyermeked érzelmeinek szétterjedését

Miután elismerted érzéseit, itt az ideje, hogy fizikailag is kapcsolódj a gyermekedhez, ami segít, hogy az érzelmeit legyen hová helyeznie.

Ha először kapcsolatot teremtesz gyermekeiddel, mielőtt kijavítanád viselkedésüket, vagy megkérnéd őket, hogy változtassanak viselkedésükön, sokkal valószínűbbé teszed az együttműködést.

A kulcs az, hogy megmutassad gyermekeidnek, hogy elfogadod őket, még akkor is, ha nagy érzelmeik vannak. Nem a viselkedésüket kell elfogadnod, hanem azt, hogy kik ők és hogyan éreznek. Ez az elfogadás a pozitív szülői nevelés egy kulcsfontosságú eleme.

Hogyan csináld: Kapcsolatteremtés a gyermekeddel

Miközben megsimogatod gyermeked hátát, mondhatod: „Nehéz várni. Szerintem is néha nehéz várni.” (Itt együtt érzel, normalizálod az érzelmeket, és fizikailag is kapcsolódsz – „Itt vagyok veled”).

„Nagyon frusztrált vagy. Szeretnél úgy dobbantani, mint egy dinoszaurusz? Mit szólnál egy öleléshez?” (Itt a frusztráció levezetésének fizikai módját és fizikai kapcsolatot kínálsz).

„Feldúlt vagy azért, mert mennünk kell, szeretnél egy ölelést?” (Itt egy stresszoldó öleléssel oszlatod el az érzelmeiket).
Az ölelés erőteljes lehet. Kimutatták, hogy pufferként hat a stressz ellen, különösen az anyukától kapott ölelések.

Ez a stratégia lenyűgözött, amikor a fiam kisebb volt és dührohamai voltak. Őszintén szólva nem számítottam rá, hogy működni fog. De a legtöbbször, miután megöleltem, a feszültség és a düh könnyekké olvadtak a karjaimban. És akkor a hiszti véget ért.

Az elismerés és a kapcsolódás gyakran egyszerre történnek. Ahogy elismered gyermeked, egyúttal lehetőséget is adsz neki, hogy az érzelmeit rajtad keresztül élje ki. Segítesz neki abban, hogy ezt az érzelmet levezesse. Ez egyben az érzelmi intelligencia alapjait is lefekteti.

Azzal, hogy megnevezed gyermekeid érzelmeit, és kapcsolatba lépsz velük, megtanítod őket arra, hogyan kezeljék érzelmeiket egészségesen – nem arra, hogy elzárják az érzelmeiket, vagy hogy az érzelmeik alapján cselekedjenek, hanem arra, hogy kifejezzék és megosszák azokat.

A kapcsolódás néha nehezebbé válik, ahogy a gyermekek felnőnek. A kapcsolat fenntartásának témájával a pozitív szülői nevelésről és a tizenévesekről szóló bejegyzésemben foglalkozom.

Harmadik lépés:
Tanítsd meg gyermekednek a pozitív viselkedést és az érzelmek kifejezésének egészséges módjait

Most, hogy a gyermeked elismerést kapott és úgy érzi, hogy kapcsolatban áll veled, eljött az idő, amikor megtaníthatod neki, hogy mit tegyen legközelebb.

Ezért olyan hatékony a pozitív szülői nevelés ELKAPTA módszere — a gyermeknek olyan eszközöket adsz, amelyekkel tudja, mit kell tennie legközelebb. A „fegyelmezés” nem a büntetésről vagy a félelemkeltésről szól, hanem a tanításról, az érzelmek kezelésének módjainak biztosításáról, arról, hogy rájöjjön, hogyan jöjjön ki másokkal.

A fegyelem szó eredeti jelentése a latin disciplina szóból származik, ami „tanítás, tanulás”, és a tanítvány szóval rokon.

Szülőként tehát tanítók vagyunk. Ahhoz, hogy rávegyük gyermekünket arra, hogy változtasson a viselkedésén, minden arról szól, hogy olyan módon mutassuk ezt be, amely képessé teszi a gyermeket arra, hogy változtatni akarjon — így néz ki a „fegyelmezés” a pozitív szülői nevelés szempontjából.

Ha a gyermekek úgy érzik, hogy felhatalmazást kaptak, akkor belsőleg motiváltak lesznek arra, hogy megváltoztassák a viselkedésüket, ahelyett, hogy külsőleg, fenyegetésekkel és félelemmel kellene irányítanod őket (ami, spoiler veszély, nem fog működni).

Ráadásul, ha a gyermeked saját maga is reaktív állapotban van, a kioktatás sem fog segíteni. Kutatások szerint a legtöbb helyzetben a tárgyalás és az érvelés a két leghatékonyabb fegyelmezési stratégia.

A gyermekek viselkedése az életkorral változik. Körülbelül 18 hónapos kortól 5 éves korig a közvetlen dac csökken, ám az egyszerű elutasítás és alkudozás az életkor előrehaladtával növekszik. Azoknál az 5 éveseknél, akik a dac vagy az elutasítás helyett gyakrabban használták az alkudozást, kisebb valószínűséggel alakultak ki pszichológiai viselkedési problémák, például externalizációs zavarok.

A pozitív nevelés során alkalmazott stratégiák a következők: tárgyalás, érvelés, választási lehetőségek felkínálása, korlátokon belüli kompromisszumok kötése, melyek mind hatékonyak és segítenek megalapozni a gyermek hosszú távú problémamegoldó képességét.

Hogyan csináld: Tanítás tárgyalással

„Mennünk kell, annyira jól éreztük magunkat! Csinálj még egy utolsó dolgot, és már megyünk is. Legközelebb tovább maradunk. Legközelebb külön figyelmeztetlek, hogy tudjad mikor kell indulni, és gondoskodom róla, hogy kicsit korábban érjünk oda, hogy több időd legyen játszani. Mit fogsz csinálni legközelebb, amikor eljön az indulás ideje? Mi a mi új jó szokásunk? Választunk egy utolsó dolgot, amit csinálhatunk!”

Hogyan csináld: Tanítás érveléssel

„Mit gondolsz, mi történne, ha mindig nagyon hangosak lennénk a kiskutya körül, amikor eszik? Mi lenne, ha valaki megijesztené, amikor eszik?” Fiam: „Talán abbahagyná az evést.” „Igen, és akkor megbetegedne, igaz?” Fiam: „Igen, nem akarom, hogy megbetegedjen.” „Nem, nem akarod, tudom, hogy nem akarod, de most már tudjuk, mit kell tennünk, amikor eszik, nem igaz? És ezt legközelebb nem felejted el. Te leszel az, aki gondoskodik arról, hogy minden nyugodt legyen, amikor eszik. Ez lehetne a te feladatod!”

Hogyan csináld: Tanítás egy kis szünetet tartásával

„Nem lökdösődhetünk a játszótéren, még akkor sem, ha frusztráltak vagyunk. Mit kezdhetünk a frusztrációnkkal? Dobbanthatunk a lábunkkal? Hadonászhatunk a karjainkkal? Dobjuk el dühösen a labdánkat? Tartsunk együtt egy kis szünetet, amíg jobban nem érezzük magunkat.”

Hogyan működik mindez együtt: Példa a pozitív nevelés ELKAPTA-módszerének alkalmazására

Néha az Elismerés, a Kapcsolódás és a Tanítás szinte egyszerre történik.

Képzeld el, hogy gyermeked megüt egy másik gyermeket a játszótéren. Odamész hozzá, és határozottan megragadod a kezét, megállítod a viselkedését (Kapcsolódás), miközben azt mondod: „Látom, hogy dühös vagy” (Elismerés), majd ezt követi a Tanítás: „Nem baj, ha dühös vagy, és úgy dobbantasz, mint egy dinoszaurusz, de nem szabad megütni másokat. Tartsunk együtt egy kis szünetet a padon.”

Aztán lépj tovább a következő dologra, és bármennyire is nehéz lehet szülőként, engedd el ezt az interakciót. Térj vissza, vegyél lélegzetet, és engedd el.

A gyermekek jók az elengedésben és a továbblépésben, mi nem. Mi a nehéz interakciókon elidőzünk. Én például azon szoktam elidőzni, hogy megkérdőjelezem, hogyan kezeltem a helyzetet.

Az ELKAPTA módszerrel több önbizalmad lesz a tetteidben, és ez segíthet abban, hogy te magad is nyugodt maradj, és lehűtsd a belső kritikus énedet.

Ha arra gondolsz, hogy proaktívan reagálsz a gyermekedre, azt fogod tapasztalni, hogy ezek a pillanatok lesznek az alapjai azoknak a szociális és érzelmi eszközöknek, amelyeket a gyermeked egész életében használni fog.

Amikor az ELKAPTA módszert használod, ahelyett hogy pusztán reagálnál gyermekeidre, segítesz nekik megtanulni a problémamegoldást. Megtanítod őket arra, hogyan változtathatnak viselkedésükön.

 

Hogyan bátorítsd a gyermeked: Bátorság és elszántság az újbóli próbálkozásra

Gyermeked felveszi a kabátját. Óvatosan a fejére húzza a kapucnit, hogy mindkét karját be tudja dugni az ujjába — ezt a trükköt még az óvodában tanulta. Az egyik karját sikeresen bedugja, majd a kapucni leesik. Újra és újra próbálkozik, majd végül felkiált: „ANNNYAAA SEEEGÍÍÍTS!”. (Már ha szerencséd van, ha nincs, akkor csak érthetetlen sikolyokat hallasz).

Vagy mi a helyzet ezzel a forgatókönyvvel: Elviszed gyermekeid a parkba. Az egyik a másik előtt szalad, és a kisebbik gyermeked nem tud lépést tartani vele. A nagyobbik gyermek előbb ér oda a játszótérhez, a kisebbik gyermek pedig a földre veti magát, mert nem ő lett az „első”.

Nálatok is vannak ilyen pillanatok?

Valószínűleg a válasz igen, hiszen mindannyiunknál vannak!

Az érzelmek szabályozásának megtanulása az érzelmi intelligencia egyik aspektusa, és a gyermekkor egyik legfontosabb feladata.

Mi történik, amikor „helyrehozzuk” a dolgokat gyermekeinknek

Mi az első ösztönös cselekedeted ilyen helyzetekben? Az, hogy helyrehozd.

Odafutsz és felsegíted a lányod kabátját, hiszen már úgyis késésben vagytok. Megkéred a nagyobbik gyermekedet, hogy hagyja, hogy a kisebbik legyen az első.

Probléma megoldva. Krízis elhárítva (kérlek, csak legyen 5 perc békém a következő válság előtt).

Vagy mégsem?

Amikor közbelépünk, és megteszünk dolgokat a gyermekeink helyett, vagy helyrehozunk valamit, megfosztjuk őket a tanulás lehetőségétől.

És nemcsak a feladat vagy a készség elsajátításáról, hanem a kihívással és a stresszel együtt járó érzelmek kezeléséről is szó van itt.

Egy tanulmány szerint, minél inkább próbálták az anyák szabályozni gyermekük érzelmeit, annál nehezebben tudták a gyermekek szabályozni érzelmeiket egy későbbi feladat során, amikor egyedül voltak.

Nem az határoz meg minket, ami velünk történik. Hanem az, hogy hogyan kezeljük a kihívást, ami a jellemünket építi.

Valójában vannak tanulmányok, amelyek azt mutatják, hogy amikor a felnőttek kihívásokkal, sőt tragédiákkal szembesülnek, az képes arra, hogy a mélyreható fejlődés időszakába repítsen bennünket.

Egy tanulmány megállapította, hogy amikor a gyermekek dühösek voltak, jobban oldottak meg problémákat, mint ha boldogok vagy szomorúak voltak.

A negatív érzelmek, különösen a frusztráció és a harag, a motiváció táplálására szolgálhatnak, annak érdekében, hogy elérjünk valamit, megcsináljuk, és kitartsunk mellette.

A kihívások (pl. kudarc, frusztráció, csalódás, nehéz idők, akadályok) lehetőségként való felfogása a tanulás, a növekedés és az erősebbé válás egy módjaként, a szívósság pszichológiai definíciója. Nem csak túlélni kell a stresszt vagy a kihívást, hanem gyarapodni is általa.

Hogyan BÁTORÍTSD A GYERMEKED: Bátorság és elszántság az újbóli próbálkozásra

Bárhogy is nevezzük, akár szívósságnak, ellenálló képességnek, igazi bátorságnak, tudjuk, hogy gyermekeinknek meg kell tanulniuk, hogyan kezeljék a stresszt.

És az első lépés a mentális erő kifejlesztéséhez az, hogy képesek legyenek átvészelni a saját érzelmeik viharait.

Tehát, hogyan csináljuk?

Nézzük, ahogy a kabáttal küzdenek, hagyjuk, hogy a dühkitörésük véget érjen? Dobjuk be őket érzelmeik mélyére, és reméljük, hogy úszni kezdenek?

Nem, úszógumikkal és gondviselő szemekkel vezetjük őket a vízbe, amíg csemetéink érzelemszabályozó rendszere éretté nem válik. De nem úszunk helyettük, hanem megtanítjuk őket, hogyan ússzanak egyedül.

mikor kell közbelépni

Ha nincs elég kihívás, akár kognitív, akár érzelmi szempontból, akkor egy megmerevedett állapot alakul ki. Gyermeked napjának nagy része ilyen. Rutinszerű dolgok elvégzése, a már megtanult készségek gyakorlása, egyszerűen csak a puszta létezés.

A gyerek napjának jelentős részét azonban azzal tölti, hogy kihívásokat és kudarcokat él át. Megtanulják a kabátjuk cipzárját felhúzni, leírni a nevüket, megosztani dolgokat, vezetni, követni, szabályozni stb.

Amikor kihívásokkal szembesülnek, akkor fejlődnek.

Kihívás = Tanulás

A nap jelentős részében gyermeked az U betű alján lesz.

Nem baj, ha néha csak úgy elvannak, de némi kihívás nélkül fejlődési és tanulási motivációjuk elszáll.

Ha azonban túl sok kihívást kapnak, kiégnek, elszakadnak, dührohamot kapnak, vagy érzelmi zűrzavarba kerülnek.

Tehát mikor avatkozz be? Amikor már túl sok.

Amikor annyira frusztráltak, hogy nem tudják megoldani a problémákat. Amikor annyira stresszesek, hogy nem tudnak koncentrálni. A megérzéseidre kell hagyatkoznod, de tudni fogod, mikor túl sok.

És még mielőtt eljutnának erre a pontra, tegyél néhány javaslatot, hogy segíts nekik a problémamegoldásban és az érzelmeik feldolgozásában – de ne tedd meg helyettük a dolgot, és ne hozd helyre,

Szülőként legtöbbször azt látjuk, hogy gyermekeink tanulnak, ilyenkor mi hátralépünk, és figyeljük a folyamatot. Itt-ott néha segítünk. Ellenállunk annak, hogy a gyermekeinkért megtegyünk dolgokat.

De mi van akkor, amikor a gyermekeink érzelmeiről van szó? Közbelépünk, megállítjuk őket, helyrehozzuk a dolgot, vagy azt mondjuk nekik, hogy nyugodjanak le a szobájukban.

Az erős érzelmi megnyilvánulások sokunk számára kiváltó okok. Nehéz nyugalmas, kellemes, egyenletes érzelmi állapotban tartani magunkat, amikor a mellettünk lévő kis emberke az érzelmek mini földrengését éli épp át.

Azt sem szeretnénk, ha gyermekeink fájdalmat, szomorúságot, stresszt vagy frusztrációt éreznének. Végül is mi vagyunk a szüleik, nekünk kell felvidítanunk őket.

És ezt meg is kell tennünk. Szülőként biztonságos helynek kell lennünk a gyermekek számára, ahol szabadon kifejezhetik érzelmeiket, ahol vigaszt nyújthatunk nekik, ahol csillapíthatjuk megsértett érzéseiket, és ahol együtt érezhetünk velük.

A „közbelépés” három szintje

Első lépés: Ismerjük el és tiszteljük az általuk érzett érzelmeket.

Azt az üzenetet sugalld nekik, hogy semmilyen érzelem nem rossz, és semmilyen érzelmet nem szabad elkerülni. Ezzel biztonságos helyet biztosítasz számukra az érzelmek kifejezésére.

Megmutathatod nekik, hogy az érzelem nem olyasvalami, amit el kell kerülni, hanem inkább olyasvalami, amit el kell ismerni. Mondod azt nekik: Megértelek téged.

„Látom, hogy frusztrált vagy a kabátod miatt.”
„Csalódott vagy, hogy nem te lettél az első?”

Néha felsóhajtanak és továbblépnek, megelégedve azzal, hogy egyszerűen megértik és elismerik őket.

Ez lehorgonyozza őket azon a biztonságos helyen, ahol a kudarc és az érzelmek mind helyénvalók. Sokszor azonban át kell lépned majd a második lépésre.

Második lépés: Segítsünk nekik a problémamegoldásban és az érzelmek feldolgozásában.

Ez többféle dolog lehet. Emlékeztetheted őket arra, hogy újra megpróbálhatják. Javasolhatsz következő lépést is. Javasolhatod azt is, hogy tartsanak szünetet.

„Próbáljuk meg inkább újra. Segítek visszavenni a kapucnidat, te pedig próbáld meg a karodat a kabát másik ujjába dugni. Ez kemény munka!” (Figyeld meg, hogy segítesz, de nem adod fel teljesen a kabátot, és elismered az erőfeszítéseit).

„Néha nehéz a fiatalabb testvérnek lenni, nem igaz? Ha hosszabbak lesznek a lábaid, még gyorsabban fogsz futni! Van néhány igazán szórakoztató játék, amit te és a bátyád is játszhattok közösen. Milyen más játékokat szeretsz játszani? Mit szólsz a bújócskához? Az jó móka lenne.”

Harmadik lépés: Érezzünk velük együtt és dolgozzunk az érzelmeik kiegyensúlyozásán.

Erre a lépésre csak akkor van szükség, ha még nem léptek tovább. Ebben az esetben úgy érezhetik a gyermekek, hogy elhatalmasodtak rajtuk az érzelmeik, és nehezen tudnak visszatérni belőle.

Ajánlj fel egy ölelést, érezz velük együtt még jobban, vigasztald meg őket. Javasold, hogy tartsanak szünetet, igyanak egy korty vizet. Ajánlj nekik egy kis harapnivalót.

Az érzelmi kitörések sok energiát égetnek el. Ha nagyon feldúltak, a problémamegoldás nem fog működni. Ők ilyenkor már az U túlsó oldalán vannak, és szükségük van arra, hogy közbelépj.

Ha ezt a lépésenkénti folyamatot végig csinálod a gyermekeddel, megalapozod a stressz kezeléséhez szükséges készségeit.

Az üzenet a következő: az érzelmektől nem szabad félni vagy elkerülni őket, hanem fel kell őket dolgozni.

Az idegesség nem ok arra, hogy feladjuk. Gyermekednek abban segítesz, hogy ezt az érzelmet úgy használja fel, hogy fel tudjon állni, újra megpróbálja, leporolja magát, és kitartson.

Erős úszókká válnak, maguk mögött hagyják az úszógumikat és a sekély vizeket, felkészülnek és készen állnak arra, hogy belevessék magukat az életbe, és meglovagolják a hullámokat.

Nem tudjuk megakadályozni, hogy gyermekeinket stressz érje. Nem tudjuk távol tartani a viharokat. De megadhatjuk nekik az eszközöket ahhoz, hogy a legzordabb tengeren is áthajózhassanak.

 

 

Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szükséged, fordulj a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudod nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/

Egy tanulmány kimutatta, hogy a „kemény nevelés” kisebb agyhoz és szorongáshoz vezet a gyermekeknél

Egy nemrégiben készült tanulmány az érzelemszabályozással és a magasabb rendű érveléssel kapcsolatos agyi anatómiai változásokkal hozta összefüggésbe a kemény szülői nevelést. Miért olyan fontos, hogy ne kiabálj a gyermekeiddel, illetve 10 olyan módszer, amivel még ma abbahagyhatod a velük való kiabálást.

Számos tanulmány kimutatta, hogy a rossz bánásmódban részesülő vagy súlyos gyermekkori viszontagságokon átesett gyermekek agyában változások mutatkoznak. Ezek az agyban és a stresszre adott válaszrendszerben megfigyelhető változások valóban adaptívak lehetnek a megpróbáltatások idején, ám idővel ezek a változások súlyos mentális problémákhoz vezethetnek.

Az Université de Montréal és a Stanford Egyetem új tanulmánya most először mutatta ki, hogy ugyanezek a változások azoknál a gyermekeknél is megfigyelhetők, akik nem részesültek rossz bánásmódban vagy súlyos megpróbáltatásokban, hanem „kemény nevelést” tapasztaltak.

Mi az a „kemény nevelés”?

A tanulmányban a „kemény nevelés” alatt azt értették, hogy a gyermekekre rendszeresen dühösek a szülők, ütik, rázzák őket vagy kiabálnak velük.
Sajnos ezek közül a nevelési módszerek közül sok népszerű és elfogadott, különösen a gyerekekkel való kiabálás.
A rossz bánásmódot vagy bántalmazást átélt gyermekekhez hasonlóan a serdülőknél is kisebb volt a prefrontális kéreg és az amygdala mérete, ha gyermekkorukban, 2 és 9 éves koruk között ismételten kemény szülői bánásmódot tapasztaltak.
A prefrontális kéreg és az amygdala (a limbikus rendszer része) kulcsfontosságú struktúrák az érzelemszabályozásban, és ha diszreguláltak, szorongáshoz és depresszióhoz kapcsolódhatnak.
„Ezek az eredmények egyszerre jelentősek és újak. Ez az első alkalom, hogy a súlyos bántalmazástól független kemény nevelési gyakorlatok összefüggésbe hozhatók az agyi struktúra méretének csökkenésével, hasonlóan ahhoz, amit a súlyos bántalmazások áldozatainál láthatunk” – mondta Dr. Suffren, aki a munkát az UdeM Pszichológiai Tanszékén, Françoise Maheu és Franco Lepore professzorok felügyelete alatt, doktori disszertációja részeként végezte.

A kemény nevelés okozta agyi változások szorongáshoz vezetnek

A kemény nevelés és az agyi változások kombinációja előre jelezte a szubklinikai szorongásos tüneteket, amikor ezek a gyerekek serdülőkorba értek.

Ezek az eredmények azt jelzik, hogy a kemény nevelés végső soron valódi mentális egészségügyi problémákhoz vezethet a későbbi élet során.

A serdülőkori szorongás 2007 és 2012 között 20%-kal nőtt. A National Institutes of Health (Nemzeti Egészségügyi Intézet) szerint a 13 és 18 év közötti serdülőkorúak közül majdnem minden harmadiknál jelentkezik szorongásos zavar. Az öngyilkosságra hajlamos tinédzserek kórházi felvételeinek aránya megduplázódott az elmúlt évtizedben.

Bár a kemény nevelés nem minden szorongásért felelős, amit serdülőkorban láthatunk (ugyanis nagyon sok más tényező is hozzájárulhat), mégis a kemény nevelés lehet az egyik tényező.

Ugyanakkor vannak olyan tanulmányok, amelyek a rossz bánásmódon vagy bántalmazáson átesett gyermekek feltűnő ellenálló képességét mutatják — egyes gyermekeknél ugyanis nagyobb szürkeállomány és fehérállomány alakul ki a hippokampuszban, és több kapcsolat van a limbikus régió (érzelemfeldolgozás) és a prefrontális kéreg (érzelemszabályozás) között.

Mit jelent ez? Van remény?

Az agy rendkívül alkalmazkodóképes és rugalmas, és mindig van lehetőség arra, hogy a gyógyulás megtörténjen. Ha olyan környezetet teremtünk, ahol gyermekünk biztonságban érzi magát – egészen az idegrendszeréig terjedően – az segít olyan agyat létrehozni, amely képes megfelelően szabályozni az érzelmeket és kezelni a stresszt.

Érdekes, hogy az a csoport, amelyiknél az agyi változások mutatkoztak, 2 és 9 éves kora között többször és folyamatosan ki volt téve kemény nevelésnek. Mindannyiunknak van olyan pillanata az életben, amire nem vagyunk büszkék, és nem arra törekszünk, hogy tökéletesek legyünk. De ez egy olyan időszak, amikor a gyermekek agya és stresszreakciós rendszere rendkívül érzékeny — és ez a szülő-gyermek kapcsolat révén formálódik.

A korai gyermekkor érzékeny időszak a prefrontális kéreg és a limbikus rendszerrel való kapcsolatok agyi fejlődése szempontjából. Amikor gyermeked dührohamot kap vagy épp kirohanása van – tekintsd azt egy lehetőségnek arra, hogy segíthess neki kiépíteni ezeket a kapcsolatokat. Ez egy lehetőség arra, hogy gyermeked megtanulja, hogyan vészelje át a stresszt, a kihívásokat és világunk hullámvölgyeit a karjaid biztonságában — mielőtt a gyermekkori komfort nélkül kellene szembenéznie a világgal és annak minden zordságával.

Hogyan hagyjad abba a gyermekeddel való kiabálást

Az első lépés, hogy másként lássuk az érzelmeket és a viselkedést. A helytelen viselkedés az érzelmek éretlen kifejezéséből, a túlzott ingerlésből, az éhségből, a fáradtságból vagy az impulzusokból eredhet.

Ha a viselkedésen túl a kiváltó okot keressük, akkor segíthetsz gyermekednek a dührohamok és a kirohanások közepette is.

Amikor gyermekeink impulzívan cselekednek az érzelmeik alapján, azonnal rájövünk, hogy mit csinálnak rosszul. A viselkedést egyenlővé tesszük az érzelemmel. Ez pedig azt az üzenetet adhatja gyermekeinknek, hogy az, ahogyan éreznek, rossz, amitől ők még rosszabbul érzik magukat, és valószínűbb, hogy internalizálják problémáikat vagy kirohanásokat tesznek. Idővel ez egy ördögi körré válik.

Amit tennünk kell, az az, hogy elválasztjuk a viselkedést az érzelmektől. Az, hogy bántottnak, frusztráltnak, dühösnek vagy zaklatottnak érzed magad, mert a barátod elvette tőled a játékodat, nem rossz – teljesen helyénvaló, hogy ezeket a dolgokat érezd. De az a viselkedés, hogy fejbe vágod a barátodat egy másik játékkal, nem a legjobb módja annak, hogy kifejezd ezeket az érzéseket.

Miért? A barátodat megütni több okból is helytelen, de az egyik ilyen ok a társadalmi költség – azt kockáztatod, hogy elveszíted a barátodat. Szerencsére (és valószínűleg az evolúciónak köszönhetően) a kisgyerekek nem neheztelnek.

Ha egyszer elkezded így szemlélni a viselkedést és az érzelmeket, sokkal könnyebb lesz nem kiabálni.

1. Tanuld meg elválasztani a mögöttes érzelmeket és impulzusokat a viselkedéstől.
2. Segíts a gyermekednek megnevezni az érzelmeit.
3. Ismerd el, hogy az érzelmek rendben vannak, még akkor is, ha a viselkedésen változtatni kell – „Nem baj, ha dühösek vagyunk, de a kezek nem arra valók, hogy kimutassuk dühünket.”
4. Használj érzésszüneteket, hogy segítsd gyermeked az érzelmeinek jobb megismerésében, és abban is, hogy elgondolkodjon az érzelmek és indulatok kifejezésének jobb módjain. Az érzésszünetek számodra is hasznosak lehetnek – ha frusztrált vagy és szünetre van szükséged, tanuld meg, mit mondj, hogy tovább tudj menni, és szabályozni tudd saját érzelmeidet.
5. Amikor a gyermeked épp egy dühroham vagy kirohanás közepén van, ne próbálj érvelni vele. Ismerjed el érzelmeit, és miután az érzelmi hullám lecsendesedett, gondolkodjatok el rajta.
6. Adj gyermekednek választási lehetőséget az érzelem átélésére és az érzelem megfelelő kifejezésére. „Te tényleg nagyon feldúlt vagy! Elmondanád, hogy mit érzel? Megnyugtatásra, egy kis térre vagy valami bolondságra vágysz?”
7. Egy stresszes időszak, egy dühroham, egy kirohanás vagy valami felzaklató dolog után, segítsd gyermekedet szenzoros játékokkal megnyugtatni.
8. A szenzoros játék segíthet az idegrendszer megnyugtatásában és a gyermekek helyreállításában is.
9. Találd meg a középpontodat! Melyek azok a dolgok, amelyek segítenek abban, hogy megalapozottnak és szabályozottnak érezd magad? Az inger és a válasz között van egy tér. Ebben a térben vegyél mély lélegzetet, és inkább válaszolj, mintsem reagálj a gyermekedre.
10. Hozz létre otthonodban egy nyugodt, az érzelmeket előtérbe helyező teret. Ez olyan eszközöket adhat, amelyeket olyan pillanatokban használhatsz, amikor az érzelmek a tetőfokon vannak.

 

Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szükséged, fordulj a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudod nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/

Négy legjobb dolog, amit a tudomány szerint gyermeked szellemi fejlődéséért tehetsz

Megértheted, hogy gyermeked agya hogyan fejlődik a legjobban egy vad környezetben, és milyen élmények a legjobbak a fejlődő agy számára.

 

Volt már úgy, hogy a játékrészlegen azon gondolkodtál, vajon egyes játékok jobbak-e gyermeked szellemi fejlődésének? Vagy gondolkodtál már zene- vagy nyelvórákon az agyuk fejlődése érdekében?

Ha igen, akkor semmiképp sem vagy egyedül. A szülőknek el kell dönteniük, hogy mely szellemi fejlesztők, játékok, foglalkozások, gyakorlatok és tevékenységek „gazdagítják” legjobban gyermekük agyi fejlődését.

De mit mondanak valójában a kutatások arról, hogyan lehetne a legjobban támogatni gyermekünk agyi fejlődését?

A környezet formálja az agyat

Az 1990-es évek végén egy vizsgálatsorozat kimutatta, hogy a környezet megváltoztathatja a patkányok agyának fejlődését. Azt találták, hogy a „gazdagított” környezetben élő patkányok nagyobb agyi struktúrákkal rendelkeztek, mint a „standard környezetben” élő patkányok (pl. Kempermann, Kuge & Kane, 1997).

A „gazdagított” patkányok szó szerint neurogenezist tapasztaltak (új agysejtek növekedését) az agy memóriával és gondolkodásszervezéssel kapcsolatos területein.

Ez egy elképesztő felfedezés volt – megmutatta, hogy a környezetünk valóban alakíthatja az agyunkat. De mit értettek a kutatók gazdagított környezet alatt?

A gazdagítás ebben az esetben azt jelentette, hogy a patkányoknak a normális patkányélet némi látszatát nyújtották, amely eléggé változatos és aktív volt. Főként a vadonban végzett futkosó és élelemkereső tevékenységeket utánozták.

A gazdagított patkányok ketrecében volt futókerék, fészek, alagút és játékok is.

A standard patkányok egyszerű ketrecben voltak, játék, alagút és futókerék nélkül.

Az eredeti tanulmány szerzői szerint “… a jelen vizsgálatban kínált gazdagítás típusa még mindig hiányos körülményeket jelent a vadonban uralkodó körülményekhez képest.”

Más szóval, ha fogságban tartott patkányoknak adunk dolgokat a ketrecükbe, az jobban segíthet az agyuk fejlődésében, csakúgy, mint a természetben, ám ez még mindig nem olyan jó, mint a vadonban felnőtt patkányok esetén.

Sajnos azonban ezen első tanulmányok üzenetét meglehetősen kiforgatták. A média azzal az ötlettel állt elő, hogy a környezet formálhatja az agyat (igaz), és a „gazdagabb” környezet jobb (nem egészen igaz).

A „gazdagított” a stimuláció szinonimájává vált. Nézzük csak az agyfejlesztőket, játékokat, tevékenységeket, korai tanulmányokat és korai versenysportokat – stb. Az üzenet az lett, hogy fejlessz minél többet és korábban, ezzel pedig segítesz a gyermekednek, hogy nagyobb és jobb szürkeállománya fejlődjön.

Ami teljesen elkerülte a figyelmet, az az, hogy a kutatók egyszerűen csak egy gazdagabb élményt próbáltak létrehozni egy fogságban tartott környezetben – valamit, ami megközelíti a patkányok normális, vadon élő környezetét.

Lehetséges, hogy amikor megpróbáljuk „gazdagítani” gyermekeink agyát strukturáltabb élményekkel életük korai szakaszában, megfosztjuk őket a természetes, vad környezetüktől – amely valójában optimális lenne az agy fejlődéséhez. Fel kell tennünk tehát magunknak a kérdést, vajon gyermekeinket gyakorlatilag „gazdagított” ketrecbe zárjuk?

Szokásos és szokatlan tapasztalatok, valamint az agy fejlődése

Az agykutatóknak megvan a maguk terminológiája erre a normális, vad környezetre, szemben valami váratlannal: tapasztalatelváró (amit az agy a természettől vagy a szokásos tapasztalatoktól vár) vagy tapasztalatfüggő (szokatlan tapasztalatok).

A patkányok számára a szokásos tapasztalat (tapasztalatelvárás) a vadonban való élet lenne – ezeknek a patkányoknak lenne a legnagyobb agyuk, nagyobb, mint a gazdagított patkányok esetén.

Az emberek számára a szokásos tapasztalatok közé tartozik minden, ami az „emberi faj számára normális”, más szóval, ami mindannyiunknak, mint fajnak megvan – fény, levegő, táplálkozás, családi csoportok, nyelv, stb.

A vadonban egy fűkunyhóban felnövekvő gyermeknek és Chicago külvárosában egy sorházban felnövekvő gyermeknek egyenlő esélye van a normális agynövekedésre, mivel mindketten hozzáférnek a jó táplálkozáshoz, szerető családhoz, nyelvhez, zöld területhez és minden máshoz, amely minden embernél azonos.

A szokatlan tapasztalatok (tapasztalatfüggő) olyan élmények, amelyek kultúránként eltérnek. Például az agyunk elvárja, hogy megtapasztaljunk egy nyelvet, ami a mi fajunk számára normális, ám hogy milyen nyelvet tapasztalunk (pl. francia vagy német), az már a kultúránktól függ.

A nem mindennapi tapasztalatok olyan élmények, amelyek attól függően változnak, hogy hol és hogyan nőttél fel.

Ezek a nem mindennapi élmények vagy károsíthatják az agyat, vagy fokozhatják az agy növekedését (de akár semlegesek is lehetnek).

Az agy növekedését károsító szokatlan tapasztalatok a táplálékhiány, a korai trauma és a gyermekbántalmazás (a kutatások egyértelmű ok-okozati összefüggést mutattak ki).

De a káros tapasztalatok nem csak ezekre a szélsőséges esetekre korlátozódnak – például az agy nem számít arra, hogy gyors jelenet váltakozású televíziónak legyen kitéve – ez nem természetes optikai élmény a számára.

Az agy nem számít az erősen stimuláló, villogó fényekkel és zajos hangokkal ellátott játékokra sem. Úgy vélem, hogy a számos gyermeknél megfigyelhető figyelemzavarok egy része, részben az agy túl korai életkorban történő túlstimulálására vezethető vissza.

A szokatlan élmények emellett fokozhatják az agy fejlődését is. Azoknak a gyermekeknek, akik már korán két nyelvet tanulnak, nagyobb az agyuk, és bizonyos területeken jobb a kognitív kapacitásuk is. Arra is van bizonyíték, hogy a korai zeneórák fokozzák az agy fejlődését.

Visszatérve eredeti kérdésünkhöz – milyen tapasztalatokra van szüksége a fejlődő agynak az optimális fejlődéshez a korai életszakasz során?

Négy módszer gyermeked agyának fejlesztésére

1. Játsszon a szabadban annyit, amennyit csak lehet

Kérdezd meg magadtól, hogy mi a „normális, vad környezet” egy emberi gyermek számára?

Két dolog jutott eszedbe valószínűleg: a játék és a természet. Ezek alapvető részei annak, amit az agy elvár és amire szüksége van a fejlődéshez. Ez egy gyermek vad környezete.

Nemrégiben egy tanulmány kimutatta, hogy azon gyermekeknél, akik úgy nőnek fel, hogy több zöld terület veszi őket körül (műholdfelvételekkel mérve), 55%-kal kisebb eséllyel alakulnak ki mentális zavarok későbbi életük során.

Egy másik tanulmány kimutatta, hogy a nagyobb zöldterületen élő gyermekek kognitív feldolgozási képességei jobbak voltak. A szabadban való játékról még azt is megállapították, hogy csökkenti az ADHD tüneteit.

Bár a legtöbb tanulmány korrelációs jellegű, a kutatók kezdik nyomon követni a játéknak az állatok agyára gyakorolt közvetlen hatásait, különösen a szabad és strukturálatlan játékot illetően. Valójában egyetlen félórás szabad játék jelentősen megváltoztathatja a gének expresszióját és aktiválhatja az egész neocortexet.

Bár talán nem értjük, hogy a természetben való szabad játék milyen módon tesz jót gyermekeink agyának, azt tudjuk, hogy az agy ezt várja el.
És a hangulatnak is jót tesz. A korai anyaságom legpihentetőbb emlékei közé tartozik a szabadban töltött idő – homokozás a verandán, függőágyak, az erdőben botok gyűjtése, és kacsázás a tónál.

2. Korlátozd az „agyas” játékokat és a képernyő időt

A kutatások azt mutatják, hogy a technológia negatívan befolyásolhatja a kognitív funkciókat, ugyanakkor a gyermekek tanulhatnak is a technológiából.

A leggyakoribb dolog, amit a családunkban korlátozunk, az elektronika, beleértve a játékokat is. Ironikus, hogy a játékok, amelyek stimulálják és lényegében szórakoztatják a gyermeket, egyben elveszik a lehetőséget a természetes tanulástól és a kreativitástól.

Ami az elektronikus képernyőket illeti (telefon, tablet, TV), igyekszem korlátozni mind azt, hogy a fiam mennyi időt tölt képernyők előtt, mind pedig azt, hogy milyen típusú műsorokat vagy játékokat néz (a lassabb tempójú és realisztikusabb műsorok jobbak a kognitív funkciók szempontjából). Ha többet szeretnél megtudni arról, hogyan korlátozd a képernyő előtt töltött időt, és hogyan tanítsd meg gyermekeid arra, hogy szabályozzák saját képernyő idejüket, olvasd el a képernyőidő kezeléséről szóló bejegyzésemet, illetve idősebb gyermekek esetén nézd meg, hogyan lehet egyensúlyt teremteni a videojátékok és a valós kihívások között.

3. Bevonódás és kapcsolódás

Ez az ember „vad” környezetének legfontosabb jellemzője, amit az agy elvár, a szeretet és a kötődési személyekkel – pl. a szülőkkel – való kapcsolat.
Fajként, eredendően szociálisak vagyunk. A Harvard Life Study, egy 80 éves longitudinális vizsgálat szerint az egyetlen tényező, amely előre jelezte az egészséges és boldog életet, az a társas támogatás és kapcsolat volt.

A kutatókat meglepte, hogy a társas kapcsolatok milyen erős prediktív tényezőt jelentenek nemcsak a mentális jólét, hanem a fizikai egészség előrejelzésében is.

„Dr. Waldinger, a tanulmány egyik vezetője TED-előadásában elmondta: „a jó kapcsolatok nem csak a testünket védik, hanem az agyunkat is… a magány gyilkol, olyan erős (előrejelző), mint a dohányzás és az alkoholizmus”.

„Te vagy a legjobb „játék” gyermeked számára”

Számos fejlődéspszichológus használja a következő jelmondatot: „Te vagy a legjobb játék a gyermeked számára”. A beszélgetés, az éneklés, az ölelés és a gyermekeddel való interakció természetes tér a gyermekek számára a tanuláshoz és a növekedéshez.

Patkányokkal végzett kutatások kimutatták, hogy az, ahogyan az anyapatkány fizikailag gondoskodik a kicsinyeiről (mennyire tisztogatja és nyalogatja őket), megváltoztathatja azt, ahogyan az utódok egész életük során reagálnak a stresszre. Azok a patkány kicsinyek, melyeket többet tisztogattak és nyalogattak, olyan epigenetikai változásokat mutattak, amik jobb élethez való alkalmazkodást eredményeztek, mint azon patkányok, melyeket nem tisztogattak eleget.

Egy 20 évvel ezelőtti, koraszülött csecsemőkkel végzett kutatás hasonló eredményre jutott: Azok a koraszülött csecsemők, akiket az anyai kenguru gondozásban (KMC, Kangaroo Mother Care) részesítettek, melynek során a szülők naponta közel 24 órán keresztül közvetlen bőr kontaktusban tartották csecsemőjüket, magasabb IQ-val, megnövekedett szürkeállománnyal, fokozott agykérgi érettséggel, illetve fiatal felnőttként csökkent hiperaktivitással és agresszióval rendelkeztek, mint azon csecsemők, akik nem részesültek KMC-ben.

Ne feledkezz meg tehát saját magadról, mint gyermeked normális, vad környezetének szükséges részéről. Annyi mindent tanulnak majd abból, hogy egyszerűen veled vannak. Természetjárásra mennek veled. A karjaidban tarthatod őket. Te vagy az ő vad és természetes helyük. Nincs szükség agyfejlesztő játékokra.

4. Mindenekelőtt kérdezd meg magadtól – Mit vár el az agy?

Ha szokatlan élményről van szó, vajon olyasmi, amit a gyermeked élvezne, ami illik a temperamentumához?

A második nyelv tanulása, a zene, a művészet, az utazás, sőt bizonyos típusú technológiák mind-mind összefüggésbe hozhatók az agy fejlődésének fokozásával.

Ám a gyermekeknek nincs igazából szükségük ezekre a tökéletesen csodálatos agyi fejlődéshez.

Kérdezd meg önmagadtól – ez vajon egy emberileg normális környezet a gyermekem számára? Ez olyasmi, amit az agya elvár? Ha nem, kérdezd meg magadtól, hogy ez segítene vagy ártana neki?

És aztán válassz bölcsen. Gondold végig, mit szeret a gyermeked, mihez vonzódik természetes módon, és foglalkozzatok ezekkel a dolgokkal. Túltervezett életünk miatt a gyermekkori stressz jelentősen növekszik. Úgy vélem, ez azért van, mert kivettük gyermekeinket az emberileg normális, vad környezetükből.

Tehát ne érezd úgy, hogy MINDENT meg kell tenned. Gyermekeidnek valójában csak rád, a barátaikra, egészséges ételekre, egy kis friss levegőre van szükségük, és arra, hogy játsszanak – méghozzá szabadon.

 

 

Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szükséged, fordulj a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudod nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/

Kezeld gyermeked nagy érzelem-kitöréseit szeretettel: hogyan adjunk teret gyermekeink impulzusainak és érzelmeinek

Amikor érzelmeket tapasztalunk, megpróbáljuk őket uralni, ezért legtöbben  megpróbálják teljesen elkerülni a legkisebb kellemetlen érzéseket is. Azt tanultuk, hogy az érzelmek önmagunk irracionális részei, amelyeket el kell nyomni, hogy a logikus gondolkodás érvényesülhessen.

Ugyanez a helyzet, ha az önszabályozásra vagy érzelmeink szabályozására gondolunk. Az első dolog, ami eszünkbe jut, az akaraterő, az a gondolat, hogy erősebbnek kell lenned az érzéseidnél, és irányítanod kell őket, feltétlen el kell nyomnod őket.

Éveken keresztül kutattam a gyerekek ön- és érzelemszabályozásának fejlődését, és elmondhatom, hogy eddig mindent rosszul értelmeztünk.

A tagadott, elfojtott és elkerült érzelmek csak több idegességhez, hisztihez és dührohamhoz azaz a nemkívánatos viselkedéshez vezetnek, ezt tapasztalhatjuk magunkon és gyermekeinken is.

Minderre a válasz hihetetlenül egyszerű: át kell élni mindenfajta érzelmet, örülni nekik, és teret adni nekik.

Ha engedjük gyerekeinknek az érzelmek megélését, akkor elmarad a sok „színészi” viselkedés iránti igény, amelyek valójában éretlen kísérletek az érzelmek kifejezésére.

Mi a probléma az érzelmek és impulzusok elfojtásával?

Gyakran kényelmetlenül érezzük magunkat nagy érzelmeink miatt. Annak ellenére, hogy éveket töltöttem az érzelmek kutatásával – egészen a szívverések és a nyálunkban lévő enzimek közötti tér kiszámításáig a stressz vagy a szorongás idején -, még én is azon kapom magam néha, hogy jó mélyre próbálom elnyomni feltörő érzelmeimet, vagy még rosszabb, néha ráadásul gyermekem érzelmeit is elutasítom.

Olyan könnyű akaratlanul is megtanítani gyerekeinknek, hogy az érzelmeket kerülni kell és elutasítani. De mit tanít ez nekik hosszú távon?

Az érzelmek elfojtása egyenesen összefügg a következőkkel:
• Stressz
• Rosszabb immunfunkció
• Krónikus szív- és érrendszeri betegségek
• Szorongás
• Depresszió
• Problémák a kommunikációban, főleg a fontos kapcsolatokban

A szorongás és depresszió kialakulásához különösen hozzájárul az érzelmek elnyomása és szabályozásának hiánya tizenéves korban.

Ezekből egyiket sem szeretnénk a gyerekeinknek.

Ha megtaníthatnánk a gyerekeket arra, hogy úgy fejezzék ki magukat, hogy tiszteletben tartsák érzelmeiket és impulzusaikat, mindeközben figyelembe vesznek másokat, talán egy olyan gyermekgenerációt nevelhetünk fel, akik ismerik a valódi együttérzést, és így jóbbá tehetik a világot.

Teret engedni az érzelmeknek Első lépés: Különítsd el az érzelmeket a viselkedéstől

Az az elképzelés, hogy az önkontroll vagy az érzelmek szabályozása egyszerű akaraterő, kihagy egy egész lépést a folyamatból, valójában az emberiség leglényegesebb összetevőjét. Ennek a lépésnek – az emberségnek – a megértése sokkal jobbá teheti gyermekeink nevelését.

Nem arról van szó, hogy az impulzusainkat vagy érzelmeinket el kell nyomni, vagy meg kell változtatni, hanem arról, hogy olyan módon kell kifejeznünk őket, hogy közben figyelembe vegyük mások érzéseit.

Az érzelmek kimutatása nem egy fajta viselkedés, hanem a viselkedésünk gyökerei maguk az érzelmek.

Amikor gyermekeink impulzív módon cselekszenek hirtelen előtörő érzelmeikre, azonnal rávilágítunk arra, hogy mit csinálnak rosszul. A viselkedést az érzelmekkel tesszük egyenlővé. Ez azt az üzenetet adhatja a gyerekeinknek, hogy az érzelmeik rosszak, emiatt rosszabbul érezhetik magukat, és nagyobb valószínűséggel vagy bezárkóznak, vagy ellenkezőleg, teljesen bepörögnek, és idővel ez egy ördögi körré változik.

El kell különítenünk a viselkedést az érzelmektől, és megtanulni, hogy az nem rossz, ha bántottnak, frusztráltnak, dühösnek vagy idegesnek érzed magad, mert a barátod elvette tőled a játékodat – teljesen helyénvaló érezni ezeket a dolgokat. De az a viselkedés, amikor egy másik játékkal fejbe üti a barátját, az nem a legjobb módja ezeknek az érzéseknek a kifejezésére.

Miért? A barátod megütése sok okból helytelen, de ezzel azt is kockáztatod, hogy elveszíted a barátságát, tehát ennek a viselkedésnek szociális kapcsolataidra is lehet következménye.

Szerencsére (és valószínűleg az evolúció miatt) a kisgyerekek nem tartanak haragot.

„Minden nap egy új nap – új alkalom arra, hogy megtanuljuk hol vannak a kapcsolataink határai, és hogyan lehet egyensúlyba hozni saját szükségleteinket a mások iránti empátiával – más szóval, hogyan kell szeretni.”

Teret engedni az érzelmeknek második lépés: Az érzelemszabályozás a szeretetről szól, nem az akaratról

A rugalmas és hiteles szabályozás a szeretetről szól, önmagam és mások iránt. Legyél hű önmagadhoz, miközben megfontolod és megérted, hogyan befolyásolhatják szükségleteid és érzéseid mások világát.

A kisgyermekek és az óvodások még nem képesek mások cipőjébe helyezni magukat, ezért látszólag antiszociális a viselkedésük.

Nem arról van szó, hogy nem képesek szeretni! És ezt nekünk, szülőknek is fel kell ismernünk, egyszerűen csak arról van szó, hogy a gyerekek is csak emberek – valószínűleg a legtisztább verziói az emberségnek. Legyünk ezzel az emberséggel óvatosak, mert mint ahogy magunkról is tudjuk – ez nem tökéletes – néha a szó legjobb értelmében.

A szülők gyakran büntetik a gyerekeket csak azért, mert emberek, ők nem lehetnek rosszkedvűek, nem lehetnek rossz napjaik, nem lehetnek tiszteletlenek annak ellenére, hogy nálunk felnőtteknél ezek sokszor előfordul, sőt, ez elfogadott. Azt gondoljuk, ha ezeket engedjük, akkor fokozódni fog az ilyesmi és elveszítjük az irányítást. Engedd el ezt az alaptalan félelmet, és engedd meg gyermekednek, hogy ember legyen. Mindannyiunknak vannak ilyen napjai, egyikünk sem tökéletes, és abba kell hagynunk, hogy gyermekeinket a tökéletesség magasabb szintjén tartsuk. Minden büntetés, amit kivetünk rájuk, nem fogja elnyomni emberségüket, mert tévedni emberi dolog, és ezt mindannyian megtesszük.”

– Rebecca Eanes, The Newbie’s Guide to Positive Parenting

Úgy gondoljuk, hogy az impulzusaink elnyomásának az a lényege, hogy a „rossz” dolgokat – az érzelmeket és impulzusokat – elnyomjuk, mert ez a „helyes” és „logikus” cselekvés.
Úgy érezzük, hogy valahogy kontrollálnunk kell gyermekeink viselkedését, amíg meg nem tanulják, mi az elfogadható.

Teret engedni az érzelmeknek harmadik lépés: Nem tudjuk irányítani gyermekeinket vagy érzelmeiket (és nem is kell.)

Bármennyire is szeretnénk – önálló lények, vágyak, szeszélyek és érzelmek egész sorával -, amelyekbe nincs beleszólásunk.

A gyerekeket arra kérjük, hogy lépjenek túl az énközpontúságukon – tegyék félre újonnan felfedezett függetlenségüket és önbizalmukat, és helyezzenek másokat előtérbe. Ez a fejlődésük szempontjából valóban kihívást jelent a gyerekek számára.

Ehelyett arra kell összpontosítanunk, hogy tiszteletben tartsuk gyermekünk impulzusait és érzelmeit, és segítsük őket abban, hogy megtanulják, hogyan fejezzék ki érzéseiket és impulzusaikat úgy, hogy tiszteletben tartsák szükségleteiket és kapcsolataikat.

Teret engedni az érzelmeknek negyedik lépés: Segítse gyermekét az érzelmek rugalmas szabályozásában

Íme egy egyszerű példa: Fiatal kisgyermeke mindent rág, ami a láthatáron van. Mit csinálunk? Szilikkonvédőt teszünk a kiságyra, hogy inkább azt rágja. Vagy kivesszük a játék kutyust a kezéből, és helyette egy tiszta rágókát adunk neki.

Tehát nem várjuk el, hogy megszabaduljanak a rágás vágyától. Nem várjuk el azt sem, hogy a csecsemők ne sírjanak, ha éhesek. A kicsiknél könnyebb elfogadni az impulzust vagy az érzelmet.

Nincs ez másként idősebb gyerekeinknél sem – a gyermekeink növekedésével az érzelem és az impulzus kevésbé nyilvánvaló. Elvonja figyelmünket a felszíni problémás viselkedésről, ha megpróbálunk a viselkedésük mögé nézni, kevésbé fogunk elkeseredni és jobban rálátunk arra, hogy ő csak egy kis ember, aki nagyon igyekszik közölni valódi érzelmeit.

A viselkedés mögötti impulzusok és érzelmek nem rosszak vagy hibásak – ezeket tiszteletben tarthatod.

A csecsemőkori sírás a kisgyermekkorban hisztivé alakul, amelyek verbális kitörésekké válnak az 5–8 éveseknél, ezek pedig az ajtók csapkodásához tizenéves korban, és a tizenéves kor vége felé pedig a teljes elzárkózáshoz.

Gyermekeink végtelen módon próbálják kifejezni megbántottságukat, és bár szükség lehet bizonyos viselkedésmódok megváltoztatására, ha teret adunk érzelmeik kifejezéséhez, már félúton járunk a kiegyensúlyozottság felé.

Hat valós példa a viselkedés szabályozására teret adva az érzelmek kifejezésének

Amikor gyermeke „kiborul” (ez egy másik módja annak, hogy kifejezze impulzusait vagy érzelmeit), kérdezze meg magától: „Hogyan segíthetek a gyermekemnek abban, hogy jobban kifejezze impulzusát vagy érzelmeit?”

1. Ugrálás a kanapén = Igény az ugrálásra, mozgásra
„Kérlek, ne feledd, hogy nem ugrálunk a kanapén, inkább menjünk ki a trambulinhoz, vagy tegyünk párnákat a földre, és hozzunk létre egy ugró akadálypályát!”

2. Ütés = Azonnali figyelemigény
„Hmmm, az ütés sosem jó. Úgy tűnik, szeretnéd a figyelmemet. Van más módja annak, hogy elnyerd a figyelmemet?” – mondta a szülő miközben nem lépett szemkontaktusba vagy más módon nem fordított figyelmet a gyermekére, mindaddig amíg gyermeke megfelelő módon meg nem kérdezte.

3. Futkosás lefekvéskor = igény a stressz oldására vagy a kapcsolatteremtésre
„Úgy tűnik, most futkározni szeretnél! Mindenki futkosson, amennyit csak tud 2 percig! Utána jön a fogmosás, a mese majd a lefekvés! ”

4.Megütni egy barátot, aki elvett egy játékot = Frusztráció érzése
„Ne feledd, hogy soha sem helyes, ha a kezünket vagy a lábunkat használjuk, hogy megmutassuk, mennyire idegesek vagyunk. Úgy tűnik, idegesnek érzed magad. El tudnád mondani, mit érzel?” Majd miután meghallgattad gyermeked érzéseit, segíts megoldani a nézeteltérést. (pl: állítsunk órát, és felváltva használjuk a játékot!)

5. ”Ideje elindulni” ellenállás = Nagy érzelmi kitörés
„Látom, hogy most nagyon fel vagy háborodva, mert nem szeretnél elmenni, ugye nagyon jól érezted magad itt? De akkor is ideje menni, és ha sírnod kell, itt leszek veled.”

6. Negatív önbeszéd = Félelem a kudarctól / hibáktól / csalódástól
„Látom, hogy ez felháborít, aggódsz vagy félsz a hibától. Nem baj, ha így érzünk – mindannyian aggódunk a hibák miatt. Mesélj többet arról, hogy hogyan érzed most magad.”

Mit érsz el azzal, ha teret adsz az érzelmeknek? Szeretetet építesz önmagad és mások iránt!

Azt tanítod a gyermekednek, hogy maga az impulzus nem rossz – a rágás, az ugrálás, a frusztráció, a nagy érzelmi kitörések, a figyelemigény, a kudarctól való félelem – ezek mind érvényes érzések, impulzusok és érzelmek, amelyeket meg kell hallgatni és kifejezni!

Amikor tiszteletben tartod gyermeked impulzusait és érzéseit, arra tanítod őket, hogy:

• Érdemes odafigyelni az érzelmekre és fontos hogy ezáltal megismerjék önmagukat.
• Látlak, figyelek, tudom, hogy mire van szükséged, és felismerem emberi szükségleteidet. Ugrálnod kell, érezned kell, haragudnod kell, nagy érzelmeket kell érezned, aggódsz a hibák miatt – én is érzem ezeket a dolgokat.
• Fontos, hogy szeresd magad, és ismerd fel az igényeidet.
• A kapcsolatok fontosak, ezért olyan módon fejezzük ki magunkat, hogy ezeket tiszteletben tartjuk.

Ezek az önérzet és a kapcsolatok építőkövei. A szeretni és szeretve lenni – ez a legnagyobb vágy, a legnagyobb érzelem, a legnagyobb impulzus ami létezik.

Tartsd ezt tiszteletben.

 

Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szükséged, fordulj a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudod nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/

Vedd észre, amikor ma „nem”-et mondasz, és helyette mondj “igen”-t a változásért!

A családommal a kedvenc éttermünkben ültem. Amíg vártuk, hogy megérkezzen az ételünk, a kisfiam a kedvenc könyvét nézte, aminek a címe „Keress és találj!”. Megkért, hogy keressem meg neki a mosolygó krokodilt. Ő tudta, hogy hol van – csak szórakozásból kérte ezt tőlem.

Bugyborékolt bennem a „nem” szó. Szívem szerint azt mondtam volna, hogy „Nem, most kérlek nem” , és esetleg még sóhajtottam volna is egyet.

De mielőtt válaszoltam, megálltam. Elrejtettem ezt az érzést, hogy később újra megvizsgáljam, és e helyett azt mondtam: „Igen, mindjárt megtalálom.”

Erősíti a kapcsolatot gyermekünkkel az, ha gyakrabban mondunk igent, és ez által is boldogabb lesz a család.

Mosolygott, és türelmesen várta, milyen gyorsan találom meg. Miután megtaláltam, keresett nekem egy másik tesztet.

A férjem és én elkezdtünk beszélgetni, amikor a fiam belemerült a könyvébe, aki hamarosan újra megszólalt: „Anya! Kérlek, találj nekem még 8 figurát!”

„Igen mindjárt.”

Nagy mosoly. Még egy kis nevetés is…

Kellemesen visszatértünk a beszélgetésünkhöz. Hamarosan megkért, hogy keressük meg a 9 rákot. Na, itt átadtam a vezérlést a férjemnek.

Miért van az, hogy szülőként szinte automatikus az a válaszunk, hogy „nem”?

Valószínűleg azért, mert a gyerekeknek korlátokra van szükségük – ezért gyakran ezt kell mondanunk.

Mégis, valahol az út során egyre gyakrabban fordulnak elő ezek a „nem”-ek. Tényleg ilyen gyakran kell nemet mondanunk? Később elgondolkodtam azon, hogy miért mondtam aznap majdnem „nem”-et az étteremben.

Részben a fáradtságom volt az oka. Meg hogy kényszerítve éreztem magam. Csak vissza akartam ülni és élvezni az ebédet. Nem igazán akartam keresni a mosolygó krokodilt.

A megszokás vezérelt. Szülőként korlátokat szabunk. Ez a dolgunk.

De mi van a többi dologgal, amit szülőként kellene tennünk? Nem kellene inkább megtanítanunk gyermekeinknek, hogyan kell élvezni az életet? Hogy megtalálja az örömeit? Hogy nekivágjon a kihívásoknak? – Hogy „igen”-t tudjon mondani önmagának és az életének?

Kapcsolat és erős családi kötelékek elősegítése

A családi ebédünk másként is alakulhatott volna. Mondhattam volna, hogy „nem, nem most”, és megpróbálhattam volna beszélgetni a férjemmel, miközben a fiunk egyre hangosabb és zavaróbb javaslatokat tett volna a figyelmünk elnyeréséért.

De olyan könnyű volt azt mondani, hogy „igen”. Ez csak egy apró kis kérés volt – de neki mégis olyan nagyon fontos.

Nem arról volt szó, hogy segítségre lenne szüksége a tárgyak megtalálásához. Tudja, hogy azok hol vannak.

A kapcsolatról volt szó.

Az „igen” kimondásával, ezeknek a tárgyaknak a megtalálásával élvezetes kis családi ebédünk kerekedett: a férjemmel beszélgettünk, mindenféle érdekes tárgyat találtunk, a fiunk pedig le volt foglalva és kapcsolódott hozzánk.

Az apró kis családi pillanatok sokszor tele vannak káosszal és energiával, de ha keressük – ha elfogadjuk ezeket és „igen”-t mondunk rájuk – ott, bennük, az örömöt is meglelhetjük.

Azzal, hogy ezen a napon tudatosan odafigyeltem, ezzel két dolgot tudtam felismerni:

• Minden nap tartogat örömöt, még a hétköznapok is – csak nyitottnak kell lennünk rá.
• Szülőként hatalmunkban áll családunk „alaphangját” megadni.

Mindenki kialakíthatja a szívből jövő őszinteség, a hála, az elfogadás és az öröm hangját a családjában. Ehhez mindössze annyit kell tenni, hogy tudni kell néha egy kis szünetet tartani, megváltoztatni a szemléletünket, kilépni a komfortzónánkból.

Amiről az IGEN kimondása nem szól

Mielőtt belemennék abba, hogy hogyan tudnánk még több elfogadást vinni az életünkbe, hadd fejtsem ki, miről van szó.

Ez nem arról szól, hogy folyton eleget kell tenni a kéréseknek. Az erőnket mutatja az is, ha „nem”-et mondunk, mert irányítanunk kell tudni azt, hogy a család hogyan tölti el az idejét.

Ez nem arról szól, hogy elengedjük a korlátokat, és hagyjuk, hogy gyermekünk minden vágyott TV műsort megnézzen, hogy visszabeszéljen, vagy, hogy minden este vacsorára édességet egyen. Ez nem az „Elfogadó Szülő”.

Nem arról van szó, hogy van egy úgynevezett „igen nap” (hasonlóan, mint a Jennifer Garner-es filmben), amikor az egész nap folyamán igent mondunk kb. mindenre, amit a gyermekünk kíván.

Ez nem arról szól, hogy figyelmen kívül hagyjuk a magunk számára fontos dolgokat, vagy korlátainkat. Előfordulhat, hogy nemet kell mondanunk, így magunk is kissé fellélegezhetünk, új energiákkal töltődhetünk.

Ehelyett arról van szó, hogy őszintén hallgatunk a szívünkre, és ezzel megakadályozhatjuk, hogy automatikusan a „nem” legyen a reakciónk.

Az „igen” kifejezése segít megtanulni a gyermekeinknek a Z ÖNszabályozást.

Az egyik legfontosabb készség, amelyet a gyermekeink életük első éveiben megtanulnak, az az önszabályozás, amelyet néha önuralomnak neveznek. Tény, hogy hajlamosak vagyunk ezeket a kifejezéseket felcserélve használni. De a szabályozás egészen mást jelent, mint az ellenőrzés.

Gyakran gondoljuk az önkontrollról, hogy az puszta akaraterő. Hogy képesek vagyunk kordában tartani érzelmeinket, viselkedésünket és impulzusainkat. Hogy addig fojtjuk el magunkban az összes problémánkat, amitől aztán egyszer csak fel nem robbanunk.

Ez nem önszabályozás.

A szabályozás rugalmas. Nem mindig csak a lecsillapításról szól, időnként tüzelni, lelkesíteni kell tudni.

Arról van szó, hogy tudjuk, mikor van szükség egy kicsit több kontrollra, illetve mikor az elengedésre.

Block & Kremen 1996-ban közösen írt könyvükben ezt így fogalmazzák meg:

„Az emberi cél az, hogy a lehető legkevésbé legyen ellenőrzött és csak annyira legyen túlszabályozott, amennyire ez feltétlenül szükséges”.

Legyen a lehető legkevésbé kontrollált – hogy el tudjon engedni, hogy élni tudjon.. Az „igen”, az elfogadás megfogalmazása segít nekünk ebben. Az elfogadás: a kontroll, a korlátok és a csípőből való ellentmondás legfőbb ellensége.

Az „Elfogadó agy: hogyan neveljük a bátorságot, a kíváncsiságot és a rugalmasságot gyermekeinkben” című írásban Daniel Sigel M.D. és Tina Payne Bryson az „Elfogadó agy” és az „Elutasító agy” közötti különbséget vizsgálják:

„Az Elutasító Agy az embertársakkal való bármiféle kapcsolatba kerülés során valamiféle reakcióra késztet bennünket,, ami szinte lehetetlenné teszi a hallgatást, a jó döntések meghozatalát, vagy az együttműködést egy másik személlyel. A túlélésre és az önvédelemre való összpontosítás lesz a legfőbb szempont, így megszűnik a világgal való kapcsolattartás és az új tapasztalatok, tanulságok tanulása. Idegrendszerünk felidézi a már ismert „harc/menekülés/ledermedés” sugallatát, megakadályozva ezzel, hogy nyitott legyél, másokhoz kapcsolódj, és rugalmas válaszokat kínálj.

Ezzel szemben az Elfogadó Agy az agy különböző áramköreiből származik, amelyek aktiválódnak, és inkább az üzenetek befogadásához, mint az azokra adott válaszlépésekhez vezetnek. Ennek eredményeként úgy érezzük, sokkal inkább képesek vagyunk arra, hogy erős, világos és rugalmas módon kezeljük a kihívásokat. Ebben az elfogadó agyállapotban megnyílunk az egyensúly és a harmónia érzéséhez, lehetővé téve számunkra, hogy új információkat szívjunk magunkba, asszimilálódjunk, és új információkat sajátítsunk el.”

„Igen-család”-nak lenni nem arról szól, hogy feladjuk az egészséges korlátokat és nem tartjuk többé tiszteletben a határokat, hanem arról, hogy boldog család legyünk – azaz legyünk nyitottak, rugalmasak és kapcsolódjunk egymáshoz.

Meghallani, amit a család tagjai ténylegesen mondanak. Magunkévá tenni, befogadni, nem csak egyszerűen válaszlépést tenni. Az ilyen családban élő gyermekek is magukévá fogják tenni ezeket a készségeket. A negatív, csak önmagával való megbeszélés alábbhagy, helyette a kíváncsiság és a rugalmasság pedig fokozódik.

Amikor megállunk, hogy valóban meghallgassuk, amit a gyerekeink kérnek tőlünk, rájöhetünk, hogy a gyerekek mindezekkel az apró kérésekkel, a kéréseik útján kapcsolódni akarnak hozzánk. Ezek az apró örömök pillanatai, amelyeket viszont akaratlanul is kihagy(hat)unk, mert túl gyorsan mondjuk, hogy „nem, nem most, talán később. ” Ha csak egy kicsit gyakrabban mondunk „Igen”-t, az a boldogulásról szól, nem csak a túlélésről.

Egy „igen” a boldogulásról szól, nem csak a túlélésről.

Hogyan lehet „Igen”-családdá válni: útmutató a boldog családi élethez

1. Tartson, egy kis szünetet mielőbb nemet mond.

• Kérdezd meg magadtól: tényleg nemet kell mondanom?
• Ez fontos korlát?
• Árthat-e, ha igent mondasz?

Meglepő, hogy milyen gyakran „nem” az automatikus válasz. Mi felnőttek vagyunk – ők gyerekek. A sütit a narancslébe mártják. Viccből. Azt mondjuk: „ne, kérlek, ne mártsd a sütit a narancslébe.” De mi van, ha igent mondanánk – néha?

Az rendben van, ha a te korlátaid eltérnek az én korlátaimtól és mások korlátaitól. Lehet, hogy rendben van a narancslében lévő süti, de lehet, hogy ez már túl sok. A lényeg az, hogy tudatosan, és nem automatikusan mondjuk ki a „nem” vagy az „igen” szót.

Mielőtt válaszolunk a gyermekünknek, tartsunk szünet. Lélegezzünk be és ki. Gondoljuk át.

Kérdezzük meg magunktól, mit kér valójában a gyermekem? Mi kell neki valójában? Mi áll e viselkedés mögött? Tényleg nemet kell mondanom erre? Van e mód arra, hogy ezt igenre változtassuk?

A viselkedés kommunikáció. Gyorsan és automatikusan válaszolunk, de egy kis szüneteltetés lehetőséget ad arra, hogy, hogy az ő valójukban lássuk meg őket.

2. Légy nyitott és hálás a kis örömökért

Beleragadunk a gyereknevelés napi rutinjába. Mosás, főzés, takarítás – ezek ismétlődnek nap, mint nap.

Kutatók szerint a „boldogság” csökken a gyermekvállalás után. Általában a boldogság egyet jelent az elégedettséggel és a nyugalommal, amiben azt hiszem szülőként ritkán van részünk.

De talán nem a boldogság az igazi cél.

Emily Esfahani Smith a „Jelentés ereje: kiteljesedést találni a boldogság megszállott világában” című könyvében ( „The power of meaning: findig fulfillment in a world obsessed with happiness”) azt mondja, hogy inkább egy értelmes, sokatmondó élet az, nem pedig a boldog, amely igazán jó közérzethez vezet az életben.

A jelentés négy pilléréről beszél: az odatartozás, a cél, a történetmesélés és a transzcendencia.

Mindezt fellelhetjük a munkában és a szülősködésben is. 

Teremtsük meg az összetartozás érzését a családban – elfogadás, öröm és kapcsolat a család minden tagjával. Célunk értelmét a gyermekek nevelésében, hogy általa váljanak ők is elfogadóvá az életükben, hogy legyenek kíváncsiak, rugalmasak és bátrak. Meséljünk nekik és legyenek rituáléink. És igen, a transzcendencia – emelkedjünk felül a pillanatnyi zűrökön és pörgésen és lássuk meg a nagyobb perspektívát.

A dolgok értelme már ott van, a mindennapok pillanataiban.

Mint amikor egy kaotikus napon, amikor a gyerekekkel való együttlét csupa stressz és megterhelés, elengedni a feszültséget, és bulizni egyet, kiengedni a gőzt a gyerekekkel, ezt jelenti az igen.

Valószínűleg nem minden nap jó. De minden napban van valami jó.

Igen, értem, és benne vagyok, hogy mulassunk egyet. És az is ok, ha beleugrassz a pocsolyába.

3. Változtasd meg a nézőpontodat: Nézz fel

„A transzcendens állapotok azok a ritka pillanatok, amelyek a mindennapi élet nyüzsgése fölé emelnek. Önmagad érzékelése elhalványul, és úgy érzed, kapcsolódsz egy magasabb valósághoz. ” – Emily Esfahani Smith

A transzcendencia az, amikor a jelen helyzetet meghaladó dolgokra gondolunk – egyszerűen a nagyobb képre.. Ez olyan egyszerű lehet, mint felnézni az égre, a természetben lenni, egy művészeti alkotást megnézni, írni. Elveszítjük az idő érzékelését, és belépünk egy másik térbe.

A boldogsággal kapcsolatos kutatások azt sugallják, hogy amikor nem vagyunk jelen mindabban, ami itt és most történik, akkor boldogtalanabbak vagyunk. Sokszor nem vagyunk jelen – elég ha csak arra gondolsz, hányszor nézed meg a telefonod egy nap.

Ha legközelebb rossz napod lesz vagy csak nem jól sülnek el a dolgok – vidd ki a gyerekeket a szabadba.. Nézz fel – a felhőkre, a csillagokra, a fákra. Még a nyűgös babákat is megnyugtathatja, ha a szabad levegőn tartózkodnak.

Tehát – ha teheted – mondj „igen”-t, igyekezz elfogadni a helyzeted és a gyerekeiddel nézzetek fel az égre!

4. Fogadjuk el ezt a szakaszt

Az „igen” kimondása egyenlő az elfogadással – ebben az elfogadásban pedig benne van a szeretet. És bár van három 5 év alatti gyermekem otthon, melósak, zűrösek és hangosak, de elfogadom, és „igent” mondok erre.

Most itt tartok. Elfogadni azt a tényt, hogy a gyermekünk egy gyermek, és hogy ezért szeretjük éppen mert gyermek. Egy 25 éves fiatal valószínűleg nem fog engedélyt kérni, hogy belemártsa a sütit a narancslébe.

Az ártatlanság és az élet iránti kíváncsiság az oka, amiért a gyermekek vonzódnak ahhoz, hogy csodálatos vagy hátborzongató dolgokat tegyenek.

Milyen gyakran fojtjuk el ezt a csodálkozást? Milyen gyakran zárjuk ki azt a legtermészetesebb körülményt, hogy mit jelent gyermeknek lenni?

Gyermeked szomorú valami miatt – IGEN rendben van, ha szomorúnak érzi magát.

Gyermeked nehezen adja át a játékát – IGEN a gyermek ilyenkor tanul és felfedez. És nem baj, ha még eddig nem tudott megbirkózni a feladattal.

Gyermeked nem akar fürdeni – IGEN annyira elfoglalt a játékkal. Szeret játszani ezzel a játékkal. Te is szereted a buborékokat. Vigyük a játékot a fürdőbe!

Gyermeked születésnapja van – IGEN bele lehet tenyerelni a tortába, és maszatosnak lenni.

Nehéz hét volt az iskolában. Talán ez volt az iskola első hete. – IGEN, akkor bújjunk pizsibe, pénteken délután 17: 30 –kor, vacsorára együnk pattogatott kukoricát és nézzünk meg egy jó filmet.

Gyermeked a kanapén ugrál – IGEN, vegyük le a párnát, és így a padlóra átugorhat.

Gyermeked szeretné belemártani a sütit a narancslébe – otthon, csak te vagy ott és ők – IGEN, lehet, és majd mondják el, milyen az íze! Légy kíváncsi!

Mondj IGEN-t a gyerekkorra!

Mondj igent a nem olyan szép műalkotásokra, a kanapé-várakra, a fára mászásra, a palacsinta vacsorára, a fagylaltra télen, a sokáig fennmaradásra és a hullócsillag figyelésére, a korai ébredésre és a napfelkeltére.

Ezzel segítjük gyermekeinket abban, hogy megtanuljanak szabályozni, elköteleződjenek és kíváncsiak legyenek a világra, hogy nyitottak és fogékonyak legyenek az új ötletekre és tanulnivalókra, megtapasztalják a csodálkozást, elfogadják a kihívásokat és megdolgozzák azokat. Az igen kifejezésével tiszteletben tartjuk autonómiájukat, érzelmeiket, energiaszükségletüket, kapcsolati igényeiket.

Nem kell uralnunk, irányítanunk, vagy elfojtanunk a gyerekeinket. Nekik és nekünk is szükségünk van korlátokra, és a „nem” szükséges része ennek. De – ne felejtsd el mondani, hogy „igen”.