Erős akaratú gyermeked temperamentumának és erősségeinek megértése
Gyermeked erős akaratú vagy nagyon lelkes? Keményebben játszik, átlép határokat, többet követel? Netán gyermekpszichológia témájú cikkeket olvasva olvasva gyanúsan sokszor szembejött, hogy “ADHD”? Ha igen, akkor lehet, hogy gyermeked a tudomány szerint túláradó temperamentummal rendelkezik.
A gyerekek temperamentumának — személyiségük biológiai alapjainak — megértése segíthet abban, hogy megtudd, hogyan neveld őket, növeld erősségeiket, és csökkentsd a hatalmi harcokat, amelyek az erős akaratú gyermekeket kísérik.
Erős akaratú gyermeked megértése
Amikor a fiam körülbelül 3 éves volt, elkezdtem aggódni, hogy talán “helikopter-anyuka” vagyok. Tudtam, hogy túl sokat kőrözök a feje fölött, és nehezen tudtam hátralépni, hogy hagyjam érvényesülni.
Amit akkor még nem tudtam, hogy egy nagyon határozott gondolkodású és akaraterejű gyermek nevelésével álltam szemben.
Észrevettem, hogy más szülők beszélgetnek és nevetgélnek, miközben óvatos pillantásokat vetnek drága kisgyermekeikre, akik mindig nagyon gondosan megvizsgálták a játszótéren a csúszdához vezető minden egyes lépcsőfokot.
Ez szöges ellentétben állt a fiammal, aki úgy rohant egy játszótérre vagy bármilyen új helyzetbe, mintha teljesen az övé lenne – nagyjából nulla elővigyázatossággal vagy óvatossággal. És számomra ez azt jelentette, hogy figyelmesebbnek kell lennem és elkapnom őt a szabadesései során.
Idővel és egy kis tapasztalattal egyre hátrébb tudtam lépni, több teret adtam neki, és hagytam, hogy többet bukjon és essen el. Szóval igen, részben én voltam az oka. És idővel ő is szabályozottabbá vált, és még némi óvatosság is kialakult benne.
Nemrég az egyik barátnőmmel vacsoráztam, aki elmondta, hogy ő is aggódik és „helikopter anyukának” érzi magát, és irigyli azokat a szülőket, akik lazán tudnak beszélgetni a játszótéren. A lánya nagyon hasonlított a fiamra, kevésbé volt óvatos és körültekintő, mint a többi gyermek.
Pontosan mit jelent az, hogy “erős akaratú gyermek”?
Mindketten úgy jellemeztük gyermekeinket — mint akik nagyon lelkesek — mint akiknek erős akaratuk vagy határozott gondolkodásuk van.
Az intenzitás alatt olyan gyermekeket értettünk, akik keményebben játszanak, magasabbra másznak, gyakrabban keresik a fizikai kontaktust, impulzívabbak, és többször megsértik mások határait.
Olyan gyermekek, akik szuper szorosan ölelik az anyukájukat, és lerohanják az apukájukat, olyanok, akik keményen és mélyen tudnak szeretni.
Az erős egy jó szó ezekre a gyermekekre. Erősek elméjükben, temperamentumukban és jellemükben egyaránt. Ez a tulajdonság később jó szolgálatot fog tenni a számukra.
Egy újfajta temperamentum: Az erős akaratú, túláradó gyermek
Fejlődéslélektanban azt a nyers személyiséget, amellyel a gyermek születik, temperamentumnak nevezik.
A temperamentum a gyermek saját természetes hajlama, hogy mennyire reaktív és szabályozott.
A kutatások számos különböző temperamentumtípust mutattak ki, de nagyrészt két fő kategóriára osztották őket: gátolt és gátlástalan (átlagos) közeledés.
A legtöbb gyermek bizonyos fokú elővigyázatosságot mutat az új helyzetekben. Lehet, hogy óvatosan felfedeznek egy új játékot, vagy lassan közelednek egy idegen felé. Így néz ki egy “átlagos” közeledési temperamentum.
A legtöbb kutatás a gátolt temperamentumú gyermekekre összpontosít, azokra a gyermekekre, akik rendkívül óvatosak, és hajlamosak visszahúzódni vagy ellenállni az új helyzeteknek. Ezek a gyermekek nagyobb valószínűséggel lehetnek szociálisan szorongóak.
Nemrégiben azonban a fejlődéspszichológusok azonosítottak egy harmadik temperamentumtípust, az erős akaratú, túláradó gyermeket.
„A túláradó személy távol áll attól, hogy egyszerűen csak reagáljon az adott környezetre, inkább erőteljesen cselekszik vagy újdonságot keres.”
Kay Redfield Jamison, Exuberance: The Passion for Life
Egy túláradó gyermek tulajdonságai csodálatos erősségek lehetnek, és jól szolgálhatják őket később a jövőben. Azonban, sok gyengéd útmutatásra lesz szükségük ahhoz, hogy eljussanak odáig.
Négy tipp egy erős akaratú gyermek neveléséhez
1. Értsd meg, hogy erős akaratú gyermeked így született.
Az első lépés túláradó gyermeked megértéséhez az, hogy felismerd, ez az ő temperamentuma, egyszerűen ilyen a habitusa.
Kate Degnan, Ph.D., a következőképpen írja le a túláradó gyermekeket:
• Örömteliek még az apró törekvések és célok elérésekor is.
• Aktívan közelednek az új dolgokhoz és emberekhez.
• Felfedezik a körülöttük lévő világot, és úgy tűnik, valóban élvezik ezt a felfedezést.
Rendkívül pozitívak, szociálisak és készek az új dolgok befogadására.
Emlékszem, amikor a fiam hároméves volt, meg kellett tanítanunk neki, hogy nem ülhet csak úgy oda bárkihez egy étteremben. Nem habozott odamenni, köszönni, leülni, és elkezdett beszélgetni egy vele egykorú fiúval egy másik asztalnál. Ezt a nyitottságot nem mi tanítottuk neki. Egyszerűen ilyen volt a viselkedése.
Az erős akaratú temperamentum biológiai gyökerei
Amikor azt vizsgálták, hogy a csecsemők milyen készséggel közelítenek az új helyzetekhez, a kutatók eltérő agyi reakciókészséget találtak a túláradó gyermekeknél, akik hajlamosak optimistán közelíteni az új dolgokhoz, szemben a gátlásosabb és az új dolgokat inkább kerülő csecsemőkkel.
Valójában a közeledési hajlam és a túláradó jellem az agy bal homloklebenyének aktivitásával függ össze, míg a gátlásosság és az új helyzetekkel/emberekkel szembeni óvatosság az agy jobb homloklebenyének aktivitásával függ össze.
Gyermeked azért túláradó, erős akaratú és határozott gondolkodású, mert így született. Nem úgy viselkedik, mint más gyermek, mert az ő agya másképp működik. Ha ezt tudod, megváltoznak a vele szembeni elvárásaid és az, ahogyan neveled őt.
2. Vedd észre az erős akaratú gyermeked erősségeit és örömét!
Hajlamosak vagyunk csak a makacsságra, az intenzitásra és az akaratosságra összpontosítani, melyek a túláradó léttel járnak együtt, ám egy túláradó gyermeknek számos pozitív tulajdonsága is van.
Ők igazán örömteli gyermekek! Impulzívak igen, de egyben lelkesek, szórakoztatóak és vidámak is!
Sok elvárásunk és hiedelmünk a “címkézések” miatt alakulnak ki. Lehet, hogy a nagyon lelkes és túláradó gyermekünkről azt gondoljuk, hogy követelőző, makacs, dacos és egy dologra tud csak figyelni. Változtassuk meg ezeket a címkéket.
______ helyett nevezzük inkább így: ______
Követelőző … Vezetői készségek
Makacsság … Kitartás
Dacosság … Függetlenség
Egyközpontúság … Fókuszált figyelem
Az igazság az, hogy a nagyon lelkes gyermekek számos tulajdonsága jó szolgálatot tesz majd nekik a jövőben. Amikor még kicsik, és az önszabályozásuk még nem teljesen fejlett, ezek a képességek ügyetlenek, intenzívek és néha nagyon frusztrálóak lehetnek a szülők számára. De pontosan ezekben a kigyermekkori években lesz ránk a legnagyobb szükségük.
3. Légy gyengéd és játékos az erős akaratú gyermekeddel.
Egy vizsgálatban az erősen túláradó gyermekek több viselkedési problémát is mutattak az iskolában. Ha azonban ezeknek a gyermekeknek az édesanyja érzékenyen reagáló volt, a viselkedési problémákhoz való kapcsolat megszűnt.
A gyengéd fegyelmezés ebben az esetben azt jelentette, hogy „udvarias javaslatokkal, célzásokkal és játékos megjegyzésekkel” (Degnan, 2015) próbálták rávenni gyermekeiket, hogy távolodjanak el a játékoktól és térjenek vissza feladataikhoz.
Számít, hogy hogyan neveljük őket.
Ennek egyik módja, hogy játékokkal és szórakoztató tevékenységekkel gyakoroljuk a szabályozást. A túláradó gyermekekből egy dolog nem hiányzik: a részvételi és csatlakozási hajlandóság.
Például, ha együttműködésükre van szükségünk ahhoz, hogy kilépjünk az ajtón, csináljunk belőle játékot. A túláradó gyermek szó szerint ráugrik a lehetőségre, hogy „felvegye békacipőjét, és az autóhoz ugorjon.”
Használd ki játékos természetüket azzal, hogy önmagad is játékossá válsz.
A játékos szülői nevelés minden gyermeknél messzire vezethet, ám úgy gondolom, hogy ez különösen jól működhet túláradó gyermekeknél.
4. Tanítsd meg erős akaratú gyermekednek az önszabályozást
Az élethez való vidám és gondatlan hozzáállással együtt jár egy impulzív oldal is.
A túláradó gyermekekről megállapították, hogy nagyobb kockázata van náluk a bomlasztó viselkedésnek, ADHD kialakulásának és az ártalmas szokások kialakulásának (szex, drogok, alkohol) fiatal felnőttkorban.
Ez nem fest túl optimista képet. A jó hír viszont az, hogy a kutatók megállapították, hogy e lehetséges kimenetel mögött nem feltétlenül maga a túláradó jellem áll, hanem inkább a túláradó és a gyenge szabályozási képességek kombinációja.
Ha egy túláradó gyermek képes jól szabályozni önmagát, akkor lehetséges, hogy ezek a szabályozási készségek megvédik őt az esetleges jövőbeni problémáktól.
Tehát a fontos dolog amelyre itt összpontosítani kell, az önszabályozás. A túláradó jellem általában kéz a kézben jár az impulzivitással és az önszabályozási problémákkal.
MIÉRT?
Nos, ez valószínűleg a temperamentumukra vezethető vissza. Egy elővigyázatos és óvatos gyermeknek természetesen több ideje van átgondolni, hogyan fog megközelíteni egy helyzetet, és hogyan fog reagálni. A túláradó gyermek gondolkodás nélkül ugrik bele a dologba.
Meg kell tanulniuk lelassulni, megállni, elgondolkodni.
Nemcsak azt kell megtanulniuk, hogyan szabályozzák a negatív érzelmeiket, például a frusztrációt, hanem azt is, hogyan szabályozzák az izgalmat és a pozitivitást.
A JÓ HÍR: Míg a túláradás önmagában nem sokat változtat, a szabályozás tud és fog is.
Túláradó gyermekek szüleiként tudatosan arra kell összpontosítanunk, hogy olyan stratégiákat tanítsunk a gyermekeinknek, amelyek segítenek nekik szabályozni a viselkedésüket.
Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szükséged, fordulj a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudod nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/