Egyéni pszichológiai fejlesztés - Gyerekeknek

Az első alkalommal a gyerekpszichológus a szülőkkel találkozik, ahol megbeszélik a gyermeket érintő nehézséget, témákat és a bejelentkezés aktualitását, miértjét. A második találkozón átbeszéljük a gyermek fejlődéstörténetét: a gyermek fejlődési lépéseit, és az ezt kísérő vagy megzavaró események feltérképezése történik. Ez a beszélgetés a szülőknek is jó lehetőség, hogy egy szakemberrel közösen átgondolják az összes olyan szempontot, ami a gyermekük tüneteinek, nehézségeinek a hátterében állhat. A második alkalom azzal zárul, hogy hogyan készítse fel a szülő a gyermekét, a pszichológussal való találkozásra.

Találkozás a gyermekkel

A gyermek a szülő kíséretében érkezik a gyermekpszichológushoz. Ezután a szakember és a gyermek kétszemélyes helyzetben ismerkednek, természetesen ha a gyerek még diszkomfortosan érzi magát, akkor egy ideig a szülő is elkíséri. Cél a biztonságos segítő kapcsolat kialakítása, amiben a pszichológiai megsegítés aztán tovább folytatódhat, a különböző vizsgálatok megvalósulhatnak. Ezek a pszichológiai vizsgáló eljárások (játéktevékenység megfigyelése, teljesítménytesztek és projektív technikák) a gyermek egyedi problémájához illeszkednek, ugyanakkor segítik a gyermekpszichológust abban hogy a gyerek nehézségeinek hátterét, dinamikáját megértse.

Ismétlődő szülőkonzultációk

A szülővel való ismételt találkozás alkalmával a gyermekpszichológus megosztja a vizsgálat / ismerkedés és megfigyelés alapján nyert információkat és tapasztalatokat. Ezután a szakember a szülőkkel közösen meghatározza a további együttműködés kereteit és módját és a pszichológiai fejlesztés lehetséges menetét.
Szolgáltatás részletek
  • Korosztály5-16 éves
  • Időpontok8:00-20:00
  • Létszám1 fő
  • Időtartam50 perc

Mikor segít

  • Amikor nem elég a szülőkonzultáció, és egyéni fejlesztésre van szükség
  • Ha nem tudjuk a felmerülő nehézségek okát
  • Amikor a gyermek saját magának kér támogatást

Mi lehet a folytatás?

  • Rendeződött probléma esetén lezárjuk a kapcsolatot
  • Folytatódhat a szülőkonzultáció
  • Folytatódhat a gyermek pszichés támogatása

What parents say

“Olyan bugyrokba kaptam betekintést, olyan összefüggések jöttek elő, amire sosem gondoltam volna. Hálás vagyok, úgy érzem megmentettük a gyerekem jövőbeni életét.”
Kálmán Dóra
Szülő

Iratkozz fel a hírlevélre

Van kérdése és fel szeretné venni velünk a kapcsolatot?
Hívjon vagy írjon.

+36 30 177 4242

Galéria

Hétfő – Péntek:
08:00 – 20:00

Szombat:
10:00 – 16:00

© 2021 – KidLife. Minden jog fenntartva.