Hogyan bátorítsd a gyermeked: Bátorság és elszántság az újbóli próbálkozásra
Gyermeked felveszi a kabátját. Óvatosan a fejére húzza a kapucnit, hogy mindkét karját be tudja dugni az ujjába — ezt a trükköt még az óvodában tanulta. Az egyik karját sikeresen bedugja, majd a kapucni leesik. Újra és újra próbálkozik, majd végül felkiált: „ANNNYAAA SEEEGÍÍÍTS!”. (Már ha szerencséd van, ha nincs, akkor csak érthetetlen sikolyokat hallasz).
Vagy mi a helyzet ezzel a forgatókönyvvel: Elviszed gyermekeid a parkba. Az egyik a másik előtt szalad, és a kisebbik gyermeked nem tud lépést tartani vele. A nagyobbik gyermek előbb ér oda a játszótérhez, a kisebbik gyermek pedig a földre veti magát, mert nem ő lett az „első”.
Nálatok is vannak ilyen pillanatok?
Valószínűleg a válasz igen, hiszen mindannyiunknál vannak!
Az érzelmek szabályozásának megtanulása az érzelmi intelligencia egyik aspektusa, és a gyermekkor egyik legfontosabb feladata.
Mi történik, amikor „helyrehozzuk” a dolgokat gyermekeinknek
Mi az első ösztönös cselekedeted ilyen helyzetekben? Az, hogy helyrehozd.
Odafutsz és felsegíted a lányod kabátját, hiszen már úgyis késésben vagytok. Megkéred a nagyobbik gyermekedet, hogy hagyja, hogy a kisebbik legyen az első.
Probléma megoldva. Krízis elhárítva (kérlek, csak legyen 5 perc békém a következő válság előtt).
Vagy mégsem?
Amikor közbelépünk, és megteszünk dolgokat a gyermekeink helyett, vagy helyrehozunk valamit, megfosztjuk őket a tanulás lehetőségétől.
És nemcsak a feladat vagy a készség elsajátításáról, hanem a kihívással és a stresszel együtt járó érzelmek kezeléséről is szó van itt.
Egy tanulmány szerint, minél inkább próbálták az anyák szabályozni gyermekük érzelmeit, annál nehezebben tudták a gyermekek szabályozni érzelmeiket egy későbbi feladat során, amikor egyedül voltak.
Nem az határoz meg minket, ami velünk történik. Hanem az, hogy hogyan kezeljük a kihívást, ami a jellemünket építi.
Valójában vannak tanulmányok, amelyek azt mutatják, hogy amikor a felnőttek kihívásokkal, sőt tragédiákkal szembesülnek, az képes arra, hogy a mélyreható fejlődés időszakába repítsen bennünket.
Egy tanulmány megállapította, hogy amikor a gyermekek dühösek voltak, jobban oldottak meg problémákat, mint ha boldogok vagy szomorúak voltak.
A negatív érzelmek, különösen a frusztráció és a harag, a motiváció táplálására szolgálhatnak, annak érdekében, hogy elérjünk valamit, megcsináljuk, és kitartsunk mellette.
A kihívások (pl. kudarc, frusztráció, csalódás, nehéz idők, akadályok) lehetőségként való felfogása a tanulás, a növekedés és az erősebbé válás egy módjaként, a szívósság pszichológiai definíciója. Nem csak túlélni kell a stresszt vagy a kihívást, hanem gyarapodni is általa.
Hogyan BÁTORÍTSD A GYERMEKED: Bátorság és elszántság az újbóli próbálkozásra
Bárhogy is nevezzük, akár szívósságnak, ellenálló képességnek, igazi bátorságnak, tudjuk, hogy gyermekeinknek meg kell tanulniuk, hogyan kezeljék a stresszt.
És az első lépés a mentális erő kifejlesztéséhez az, hogy képesek legyenek átvészelni a saját érzelmeik viharait.
Tehát, hogyan csináljuk?
Nézzük, ahogy a kabáttal küzdenek, hagyjuk, hogy a dühkitörésük véget érjen? Dobjuk be őket érzelmeik mélyére, és reméljük, hogy úszni kezdenek?
Nem, úszógumikkal és gondviselő szemekkel vezetjük őket a vízbe, amíg csemetéink érzelemszabályozó rendszere éretté nem válik. De nem úszunk helyettük, hanem megtanítjuk őket, hogyan ússzanak egyedül.
mikor kell közbelépni
Ha nincs elég kihívás, akár kognitív, akár érzelmi szempontból, akkor egy megmerevedett állapot alakul ki. Gyermeked napjának nagy része ilyen. Rutinszerű dolgok elvégzése, a már megtanult készségek gyakorlása, egyszerűen csak a puszta létezés.
A gyerek napjának jelentős részét azonban azzal tölti, hogy kihívásokat és kudarcokat él át. Megtanulják a kabátjuk cipzárját felhúzni, leírni a nevüket, megosztani dolgokat, vezetni, követni, szabályozni stb.
Amikor kihívásokkal szembesülnek, akkor fejlődnek.
Kihívás = Tanulás
A nap jelentős részében gyermeked az U betű alján lesz.
Nem baj, ha néha csak úgy elvannak, de némi kihívás nélkül fejlődési és tanulási motivációjuk elszáll.
Ha azonban túl sok kihívást kapnak, kiégnek, elszakadnak, dührohamot kapnak, vagy érzelmi zűrzavarba kerülnek.
Tehát mikor avatkozz be? Amikor már túl sok.
Amikor annyira frusztráltak, hogy nem tudják megoldani a problémákat. Amikor annyira stresszesek, hogy nem tudnak koncentrálni. A megérzéseidre kell hagyatkoznod, de tudni fogod, mikor túl sok.
És még mielőtt eljutnának erre a pontra, tegyél néhány javaslatot, hogy segíts nekik a problémamegoldásban és az érzelmeik feldolgozásában – de ne tedd meg helyettük a dolgot, és ne hozd helyre,
Szülőként legtöbbször azt látjuk, hogy gyermekeink tanulnak, ilyenkor mi hátralépünk, és figyeljük a folyamatot. Itt-ott néha segítünk. Ellenállunk annak, hogy a gyermekeinkért megtegyünk dolgokat.
De mi van akkor, amikor a gyermekeink érzelmeiről van szó? Közbelépünk, megállítjuk őket, helyrehozzuk a dolgot, vagy azt mondjuk nekik, hogy nyugodjanak le a szobájukban.
Az erős érzelmi megnyilvánulások sokunk számára kiváltó okok. Nehéz nyugalmas, kellemes, egyenletes érzelmi állapotban tartani magunkat, amikor a mellettünk lévő kis emberke az érzelmek mini földrengését éli épp át.
Azt sem szeretnénk, ha gyermekeink fájdalmat, szomorúságot, stresszt vagy frusztrációt éreznének. Végül is mi vagyunk a szüleik, nekünk kell felvidítanunk őket.
És ezt meg is kell tennünk. Szülőként biztonságos helynek kell lennünk a gyermekek számára, ahol szabadon kifejezhetik érzelmeiket, ahol vigaszt nyújthatunk nekik, ahol csillapíthatjuk megsértett érzéseiket, és ahol együtt érezhetünk velük.
A „közbelépés” három szintje
Első lépés: Ismerjük el és tiszteljük az általuk érzett érzelmeket.
Azt az üzenetet sugalld nekik, hogy semmilyen érzelem nem rossz, és semmilyen érzelmet nem szabad elkerülni. Ezzel biztonságos helyet biztosítasz számukra az érzelmek kifejezésére.
Megmutathatod nekik, hogy az érzelem nem olyasvalami, amit el kell kerülni, hanem inkább olyasvalami, amit el kell ismerni. Mondod azt nekik: Megértelek téged.
„Látom, hogy frusztrált vagy a kabátod miatt.”
„Csalódott vagy, hogy nem te lettél az első?”
Néha felsóhajtanak és továbblépnek, megelégedve azzal, hogy egyszerűen megértik és elismerik őket.
Ez lehorgonyozza őket azon a biztonságos helyen, ahol a kudarc és az érzelmek mind helyénvalók. Sokszor azonban át kell lépned majd a második lépésre.
Második lépés: Segítsünk nekik a problémamegoldásban és az érzelmek feldolgozásában.
Ez többféle dolog lehet. Emlékeztetheted őket arra, hogy újra megpróbálhatják. Javasolhatsz következő lépést is. Javasolhatod azt is, hogy tartsanak szünetet.
„Próbáljuk meg inkább újra. Segítek visszavenni a kapucnidat, te pedig próbáld meg a karodat a kabát másik ujjába dugni. Ez kemény munka!” (Figyeld meg, hogy segítesz, de nem adod fel teljesen a kabátot, és elismered az erőfeszítéseit).
„Néha nehéz a fiatalabb testvérnek lenni, nem igaz? Ha hosszabbak lesznek a lábaid, még gyorsabban fogsz futni! Van néhány igazán szórakoztató játék, amit te és a bátyád is játszhattok közösen. Milyen más játékokat szeretsz játszani? Mit szólsz a bújócskához? Az jó móka lenne.”
Harmadik lépés: Érezzünk velük együtt és dolgozzunk az érzelmeik kiegyensúlyozásán.
Erre a lépésre csak akkor van szükség, ha még nem léptek tovább. Ebben az esetben úgy érezhetik a gyermekek, hogy elhatalmasodtak rajtuk az érzelmeik, és nehezen tudnak visszatérni belőle.
Ajánlj fel egy ölelést, érezz velük együtt még jobban, vigasztald meg őket. Javasold, hogy tartsanak szünetet, igyanak egy korty vizet. Ajánlj nekik egy kis harapnivalót.
Az érzelmi kitörések sok energiát égetnek el. Ha nagyon feldúltak, a problémamegoldás nem fog működni. Ők ilyenkor már az U túlsó oldalán vannak, és szükségük van arra, hogy közbelépj.
Ha ezt a lépésenkénti folyamatot végig csinálod a gyermekeddel, megalapozod a stressz kezeléséhez szükséges készségeit.
Az üzenet a következő: az érzelmektől nem szabad félni vagy elkerülni őket, hanem fel kell őket dolgozni.
Az idegesség nem ok arra, hogy feladjuk. Gyermekednek abban segítesz, hogy ezt az érzelmet úgy használja fel, hogy fel tudjon állni, újra megpróbálja, leporolja magát, és kitartson.
Erős úszókká válnak, maguk mögött hagyják az úszógumikat és a sekély vizeket, felkészülnek és készen állnak arra, hogy belevessék magukat az életbe, és meglovagolják a hullámokat.
Nem tudjuk megakadályozni, hogy gyermekeinket stressz érje. Nem tudjuk távol tartani a viharokat. De megadhatjuk nekik az eszközöket ahhoz, hogy a legzordabb tengeren is áthajózhassanak.
Ha együttgondolkodásra, segítségre vagy támogatásra van szükséged, fordulj a szakembereinkhez bátran, akár online – itt meg tudod nézni mikor van szabad időpontjuk: https://kidlife.hu/idopontfoglalas/